Folytatja európai hódítását a madárinfluenza

2016. november 12. 12:00

Az elmúlt héten több európai ország is bejelentette, hogy vadon élő madarakban azonosították a H5N8 madárinfluenza vírustörzset. Péntekem német és osztrák baromfitartó gazdaságok H5 típusú madárinfluenza fertőzöttségét állapították meg.

2016. november 12. 12:00

Németországban és Ausztriában is megjelent baromfiállományokban a madárinfluenza - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatósága szombaton. A közlemény szerint az elmúlt héten több európai ország is bejelentette, hogy vadon élő madarakban azonosították a H5N8 madárinfluenza vírustörzset. Pénteken német és osztrák baromfitartó gazdaságok H5 típusú madárinfluenza-fertőzöttségét állapították meg, írták.

A Nébih közleménye szerint a német-svájci-osztrák határ közelében lévő Boden-tó mellett két osztrák gazdaság állatállományát kell felszámolni. Az egyik gazdaságban 1150 pulykát, a másikban 3000 tojótyúkot tartottak, mindkét helyen szabadtartásos rendszerben. Az osztrák állategészségügyi hatóság a járványügyi nyomozás során megállapította, hogy a nagy arányú elhullással járó megbetegedést mindkét esetben vadon élő madarakkal történő közvetlen érintkezés előzte meg, olvasható a közleményben.

A tojótyúkok esetében már meghatározták a vírus pontos típusát (H5N8). Az észak-németországi Lübeckben egy 110 madarat tartó kislétszámú baromfiállományt kellett leölni madárinfluenza-fertőzöttség miatt, írta a Nébih. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a H5N8-as típusú madárinfluenza mintegy két hónapja bukkant fel, a fertőzésveszély 2017 tavaszáig fennáll az Európai Unió területén. Ez a negyedik bizonyított, kontinenseket átszelő fertőzési hullám 2005 óta.

Magyarországon a kimutatott szerotípus (H5N8) megegyezik a november 3-án egy Békés megyei pulykaállományban, valamint a november 9-én a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsán lévő egyik kacsatartó gazdaságban kimutatott vírustörzzsel. A Nébih e hét csütörtökön közölte, az országos főállatorvos az egész országra kiterjedően elrendelte a baromfitartó gazdaságok számára, hogy állataikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etessék és itassák. (MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2016. november 13. 17:15
Vesztett Hillary, kitört a madárinfluenza.
békalepcse
2016. november 12. 19:39
Nem értem minek ez az írtásos védekezés, amikor emberre nem veszélyes és a vadmadarak sem pusztulnak ki. A házimadarak is immunizálódnának hozzá, némi veszteséggel, ha hagynák.
bölcsbagoly
2016. november 12. 19:32
Megint megy a hiszti egy olyan vírus miatt ami az embernek nem okoz betegséget! Fő, hogy írtsák a baromfit Európa szerte s bezáródjanak a piacok. Ez most sertés/marha/birka lobbi?
Emberi Százlábú
2016. november 12. 12:03
Köszönjük, Orbán! :D Na jó, inkább Soros!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!