Rogán szerint gázárcsökkentés jöhet 2015-ben is

2013. szeptember 24. 22:27

Az E.ON visszavásárlása a gázár-megállapodás jogát is tartalmazza, ami új eszköz arra, hogy 2015-ben újabb gázárcsökkentést lehessen végrehajtani – jelentette ki Rogán Antal (Fidesz-KDNP), a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedd este a rezsicsökkentésről szóló belvárosi fórumon.

2013. szeptember 24. 22:27

A kormánypárti politikus arról beszélt, hogy a „bajnaisták és gyurcsányisták” között szoros érdekszövetség van, együtt szavaztak meg minden olyan döntést, ami lehetővé tette a közszolgáltató cégek privatizációját, az árak drasztikus emelését, és megengedték, hogy a szolgáltatók „óriási méretű profitot vágjanak zsebre és azt kivigyék az országból”. Utalt arra, hogy más országokban is volt hasonló privatizáció, de csak a magyar baloldal jutott el arra a szintre, hogy a gázár-megállapodás jogát is eladja.

Ez az a jog, amellyel egy ország tárgyalhat a legnagyobb szállítóval a kvótáról és az árról, vagyis ami alapvetően eldönti, hogy a lakosság mennyit fog a végén fizetni – jelentette ki a politikus. Rogán Antal kifejtette: eddig a magyar árakról egy német cég állapodhatott meg Oroszországgal, arra dupla vagy tripla profitot is rátettek, az E.ON visszavásárlásával azonban a jog visszakerül Magyarországra.

Nem egyszerűen gáztározókat veszünk, a nemzeti függetlenségünk egy kicsi darabját vesszük vissza, ami lehetővé teszi, hogy nem egyszerűen egy árcsökkentési politikával, hanem a vásárolt gáz árának csökkentésén keresztül 2015-ben újabb gázárcsökkentést lehessen végrehajtani” – jelentette ki. Hozzátette: a parlament összes ellenzéki képviselője – köztük a jobbikosok is – együtt próbálják „megfúrni” az ügyletet. A kormánypárt csak magában bízhat, ezért gondolkodott el azon, hogy a meglévő kétharmaddal „bebetonozza” a rezsicsökkentést – mondta Rogán Antal.

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IgazságosIzomViktor.
2013. szeptember 25. 08:54
Egyre szánalmasabb ahogy a fideszesek az egyetlen fegyverükkel lövöldöznek eszetlenül.A rezsicsökkentéssel.Ennek a negatív hatásai egyre jobban a fejükre hullanak majd,de ami sokkal szomorúbb:a mi fejünkre is.Ha mázlink van akkor 2014 ig,ha nincs akkor 2018 ig.A magyar nép bölcsességét vagy sötétségét mutatja majd hogy melyik dátum lesz érvényes.
ballada
2013. szeptember 25. 00:52
Ballisik a médiát használják fel a hazugságuk terjesztésére. Fideszesek mi is használjuk a médiát az igazság terjesztésére,egyeseknek akár tetszik akár nem. Házhoz ment a pofonért az egyesült baloldali, balliberális ellenzék, miután különösebb látható ok nélkül irreálisan magasra emelte egy időközi önkormányzatiképviselő-választás tétjét. Kicsit olyan ez, mint amit az alaptörvény hatálybalépése körül, tavaly év elején átéltünk. Egy komolyabb tömeget megmozgató kormányellenes demonstráció után a kormányoldal arcába üvöltötték: az utca már a miénk! Aztán jött a kiprovokált válasz: a békemenet több százezres, méltóságteljes kiállása ország-világ előtt megmutatta, milyenek is az erőviszonyok. Brüsszelig, Washingtonig elhallatszó lármázásra számíthatunk. Mintha csak a Bilderberg-találkozón részt vett uniós biztos állítólagos kottájából játszanának. Mint a 2002-es választások előtt, amit aztán az MSZP… De hát erre jól emlékszünk mindannyian. http://mno.hu/vezercikk/baja-1186207
=nessuno=
2013. szeptember 25. 00:40
Kristálygömb mondta?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!