Orbán Kína-barátsága veszélyes, és komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent hazánkra nézve
Magyarország nem táncol úgy, ahogy Brüsszel fütyül. Nem, úgy valóban nem. Csak úgy, ahogy a Kínai Kommunista Párt fütyül.
Magyarország nem táncol úgy, ahogy Brüsszel fütyül. Nem, úgy valóban nem. Csak úgy, ahogy a Kínai Kommunista Párt fütyül.
Pedig „egy politikai pártnak a választásokon el kell indulnia” – érvelt Kunhalmi Ágnesék pártja.
Melyik az öt legfontosabb európai ügy, amelynek jövőbeli kezelése a voksolás eredményétől függ? Melyik frakció lesz a Fidesz uniós pártcsaládja? A Fidesz EP-delegációjának elnökét kérdeztünk podcast-műsorunkban.
A miniszterelnök legújabb videója viccesen összefoglalta a keddi nap eseményeit.
Mégsem volt olyan jó ötlet Brüsszelben a magyarok ellen dolgozni.
Bojár Gábor szerint Magyar Péter most hitelesebben próbálja bizonyítani, hogy ő nem mini-Feri, mint korábban Márki-Zay Péter.
A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje négy témában folytatott megbeszélést a belügyminiszterrel.
A politikus szerint június 9-én egyértelmű és határozott nemet kell mondani a háborúra, és igent a békére és a békepárti erőkre.
A miniszterelnök több képet is megosztott a közösségi oldalán.
A DK komoly ütést kapott, de tartja magát.
Hiba volt, tényleg komoly töltet van benne.
Egyeseknek politikai, míg másoknak gazdasági érdekeik fűződnek ahhoz, hogy ez a háború folytatódjon – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója.
A politikából és közéletből a munkát, a tapasztalatszerzést, a szenvedést nem lehet megspórolni. Interjú.
„Az illiberális demokrácia felvetése egy no-go zóna számomra és a legtöbb európai politikus számára” – mondja lapunknak a volt osztrák kancellár a Fidesz és az Európa Néppárt egykori konfliktusával kapcsolatban. Mi az EP-választás tétje? Lehet-e FPÖ-s kancellárja Ausztriának? Wolfgang Schüssellel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem uniós tematikájú konferenciáját követően beszélgettünk.
Több mint 60 darab plakát esett áldozatául a vandalizmusnak.
A Kossuth-díjas zenészt már nem érdekli, hogy a libsik és a rosszindulatú kommentelők mit írnak, fel meri vállalni a véleményét.
A bejegyzésből az is kiderült, hogy a szükséges mennyiség közel kétszerese is meglett.
Nem láttam sem őt, sem egyetlen pártársát sem maltert hordani.