Orbán Viktor azt várja, hogy „nagyon meg tudjuk nyerni az európai választást”
A miniszterelnök szerint a béke melletti érvelés egyben jól felfogott anyagi, gazdasági érdek is.
Új szövetségesek után kutatnak.
„Az európai parlamenti választások rohamos közeledtével az Identitás és Demokrácia (ID) csoport várja, hogy Orbán Viktor pártja csatlakozzon a csoporthoz” – mondta Gunnar Beck, az ID alelnöke az Euractivnak adott interjúban.
Az európai parlamenti választások előtt a parlamenti képviselőcsoportok új nemzeti pártok sorba vételével igyekeznek növelni befolyásukat. A jelenlegi előrejelzések szerint a szélsőjobboldal is új szövetségesek után kutat – írja az Euractiv.
Természetesen szívesen látnánk a Fideszt, ha tagok akarnak majd lenni”
– jelentette ki Gunnar Beck (AfD) az ID alelnöke.
Egy ilyen bővítés új magasságokba emelheti a csoportot a lap szerint. A Fidesz jelenleg 12 mandátummal rendelkezik a EP-ben, amellett, hogy az EU állam- és kormányfői között első helyet biztosítanának az ID-nek az Európai Tanácsban.
Jean-Paul Garraud, a francia Rassemblement nemzeti küldöttségének elnöke az ID-csoporthoz hasonlóan nyilatkozott.
Nagyon is támogatjuk, hogy a Fidesz csatlakozzon az ID-hez”
– fogalmazott Garraud.
„Erős a személyes baráti szál Orbán Viktor és Marine le Pen között, csakúgy, mint a magyar fideszes képviselőkkel ápolt szoros kapcsolatom. Természetesen reméljük, hogy csatlakoznak a csoporthoz” – tette hozzá.
Fotó: Miguel Medina/AFP