Az Európai Parlament „egyre éhesebb” – fogalmazott Trócsányi László

2022. június 09. 20:49

A jogtudós szerint az Európai Parlament folyamatosan olyan eszmékkel áll elő, amelyek egyfajta európai egyesült államok létrehozása irányába mutatnak.    

2022. június 09. 20:49
null

Az Európai Parlament egyre több hatáskört kíván magához vonni, célja, hogy csökkentse a tagállamok jogosítványait – jelentette ki Trócsányi László, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a Hír TV csütörtök esti műsorában. A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: az Európai Parlament „egyre éhesebb”, egyre több hatáskört kíván magának, és bár eredetileg az Európai Bizottság ellenőrzésére hozták létre, most a jogállamiság égisze alatt a tagállamokat ellenőrzi.    

Az EP térnyerésére példaként hozta fel az együttdöntési hatáskört, amikor a Tanács és a parlament együtt dönt a bizottság javaslatáról. Ugyanakkor – folytatta – most már javaslatként fogalmazódott meg az is, hogy az EP-nek jogalkotás-kezdeményezési hatáskörre is szüksége lenne, mint egy nemzeti parlamentnek, és „előjött” az is, hogy meg kell szüntetni az egyhangúlag meghozandó döntés követelményét a Tanácsban.    

Európai egyesült államok

Trócsányi László úgy összegzett: az Európai Parlament folyamatosan olyan eszmékkel áll elő, amelyek egyfajta európai egyesült államok létrehozása irányába mutatnak. Úgy vélte, az EP célja teljesen világos: a tagállamok jogosítványait akarják csökkenteni, hiszen az Európai Parlamentből nézve a tagállamok jelentik a „legnagyobb féket”. A volt igazságügyi miniszter ugyanakkor rámutatott: nem szabad elfelejteni, hogy

a szuverenitás a tagállamokhoz tartozik, a tagállamok akarata nélkül nincs Európai Parlament és Európai Unió sem.

„Nem felülről építünk valamit, hanem alulról” – fogalmazott.

A vétó kérdése

Trócsányi László arra reagálva, hogy Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője a tagállami vétójog eltörlését javasolta, azt mondta: az EU léte attól függ, hogy a tagállamok egyet tudnak érteni vagy nem. Jelezte: ha alapvető kérdésekben a többségi döntéshozatalra térnek át, akkor lesznek olyan országok, amelyeket le lehet szavazni, az pedig kérdés, egy ilyen ország jól fogja-e magát érezni az unióban.    

Hangsúlyozta:

az egyhangúlagos döntés az, amely rákényszeríti az országokat a folyamatos dialógusra,

és ha a tagállamok nem értik meg egymást, akkor lehet ugyan többségi döntést hozni, de annak következményei is lesznek. Úgy vélte: ebben az ügyben a kis és közepes méretű uniós országokkal kell együttműködésre törekedni, mert az ő érdekeiket jobban sérti egy ilyen változás.  

„Politikai zsarolás”

A jogállamisági eljárásról szólva úgy fogalmazott: ezt politikai zsaroló eszközként használják, és főként a közép-európai és kelet-európai országok vannak „nagyító alatt”. Szerinte azonban jogállamiság címén csak általánosságokat mondanak, nem tudják megmondani, hogy mi is a probléma, ezért jelenleg egy parttalan vita folyik.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2022. június 10. 08:03
Megnézném a lengyelek arcát, mikor az EU megszavazza, hogy az EU keleti felén kötelező a németnyelv-oktatást az iskolákban, oszt nem vétózhatnák meg. :-)))))) A buta ember nem tud a jövőre gondolni, csak a jelenben él. Azt így kell átbaszni, a jelenben felmutatni neki egy kis koncot, rábólint, oszt onnan nyertél. Gyakorlatilag meg akarják szüntetni szerződésekkel az államokat. Most is ittvan pl. a vám kérdése. Ki gondolta volna, hogy ilyen gazdasági dolgot majd ki fognak használni ellenünk? Vagy az EU bíróságot is mondhatnám. Ugyanígy lesz az európai ügyészséggel, az euróval, és minden közös lófasszal. A közösbe adni egy jogkör gyakorlatilag egy lépése az országod megszüntetésének. A Habsburgok is szerződéssel szerettek megszerezni országokat (akár házassági akár a koronára vonatkozó öröklési szerződéssel). Persze még kellettek hozzá hazai megfizetett emberek, pl. a főnemesek többsége.
yanoo
2022. június 10. 06:04
Azért veszélyesek ezek a nézetek, mert ha elég az egyszerű többség, akkor a szomszédaink ( akik kivétel nélkül az ellenségeink) kiegészülva még olyan latorállamokkal, mint Csehország és Franciaország nagyon komoly magyarellenes döntéseket tudna keresztülverni az unión. Gyakorlatilag kilenc farkas és egy bárány megbeszélnék demokratikusan, mi legyen a vacsora. jelen pillanatban a vétó az, ami megakadályozhat ellenséges lépéseket. Amúgy meg HUXIT, mielőtt nagyobb baj történne, mint ami már most is van.
fatman
2022. június 09. 23:50
Így van! Egyszer már kipróbáltuk ezt a komcsi internacionalizmust, nem jött be!
szárma
2022. június 09. 22:14
Az EU az EGK karikatúrája.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!