Elfogadták az alaptörvény tizedik módosítását

2022. május 24. 13:28

A kormány veszélyhelyzetet hirdethet a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is – döntött az Országgyűlés.

2022. május 24. 13:28
null

A képviselők 136 igen, 36 nem szavazattal fogadták el a kétharmados támogatást igénylő módosítást. A parlament ugyancsak elfogadta – 136 igen, 45 nem szavazattal – az alaptörvény-módosítással összefüggésben a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.

 Fontos változás az alaptörvényben, hogy az orosz-ukrán háborúra hivatkozva 2023. július 1-je helyett már idén november 1-jén hatályba léptetik a különleges jogrend új szabályait. Ezeket az alkotmány kilencedik, 2020 decemberében elfogadott módosítása tartalmazta, ez alapján a különleges jogrendnek csak három esete lesz: a hadiállapot, a szükségállapot és a veszélyhelyzet.

Milyen feltételeknek kell teljesülnie a veszélyhelyzet kihirdetéséhez?

A most elfogadott tizedik módosítást Varga Judit igazságügyi miniszter kezdeményezte, és a javaslat indoklása szerint minden esetben meg kell valósulnia háborús cselekményeknek ahhoz, hogy a veszélyhelyzetet ki lehessen hirdetni. A fegyveres konfliktus fogalma alá sorolnak minden fegyveres összetűzést, például a polgárháborús konfliktust is. Humanitárius katasztrófának pedig háborús helyzetből, fegyveres konfliktusból vagy más okokból – például elemi csapás, természeti katasztrófa miatt – kialakuló, az emberi életet tömegesen veszélyeztető súlyos élethelyzet számít.

Az indoklás hangsúlyozza: különleges jogrend kihirdetésére kizárólag akkor van lehetőség, ha a szomszédos államban bekövetkezett eseményeknek ténylegesen van súlyos – különösen humanitárius, gazdasági – hatása Magyarországon, illetve ezen súlyos hatások bekövetkeztének veszélye reális. 

A katasztrófavédelmi törvényben rögzítették, hogy a kormány a szomszédos országban fennálló háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetben az élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonság, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket is hozhat. A kormány ezt a jogkörét a szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan a háborús helyzet magyarországi következményeinek megelőzése, kezelése, felszámolása céljából gyakorolhatja. A törvényjavaslat indoklása szerint a szabályozással kapcsolatos garanciális szabály, hogy a kormány által hozott veszélyhelyzeti intézkedéseket – erre irányuló indítvány esetén – az Alkotmánybíróság köteles felülvizsgálni.

(MTI)

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bazooka454
2022. május 24. 16:59
2015 óta vannak "átmeneti " vészhelyzetek. Nyilván van olyan tényleges vészhelyzet, ami cselekvést kíván, de a jelenlegi meghatározás ezen messze túlmegy. Ezután sem tüntetni sem sztrájkolni, nem lehet. Nem lesz covid lesz Sajó lesz orosz háború, ha az sem akkor majom himlő. Szóval előre masszírozza visszamentünk a Kádár korszakba. Nem jogszabályok fogják védeni az esendőbbeket, hanem csak Orbán kegyessége. Gratulálunk. Ettől nem lesz jobb sem az egészségügy, sem az oktatás., de legalább látszatra rend lesz.
llnnhegyi
2022. május 24. 15:05
A kormánypárt kormányoz,az ellenzék ellenkezik. Semmi újdonság!
Mandinka
2022. május 24. 14:09
A világ percről percre produkál régebben elképzelhetetlen dolgokat. A gyors reagálás "áldemokraták nélkül" elengedhetetlen. Ezért olyan ma az euratlanti kompánia amilyen.
vemiko
2022. május 24. 14:02
hajrá 2/3! gyerünk, tovább... előre és nem hátra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!