Nem Pista, nem vagyunk mérgesek

2023. április 29. 13:13

A támadók szerint a Legyen Ön is milliomosban tudta előre a pontos válaszokat, gyötörték hazugul.

2023. április 29. 13:13
null
Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc

„Mint ahogy többségünk, én is a tévéből ismertem eleinte. Majd amikor már politizálni kezdtem észrevettem a Szabad Demokraták rendezvényein. Azt hittem párttag. Mint később kiderült, nem volt. Aztán valahogy összekeveredtünk vagy 15-20 éve. Kényesnek hitt szövegeimet sokszor neki mutattam meg először. A szellem embere volt. A kampányok egymondatait nem tudta belakni.

Minden nyáron van egy este Kötcsén, amikor inkább liberális kötődésű emberek, házaspárok a vendégei egy délutántól késő éjszakába nyúló beszélgetésnek, vacsorának. Pista és felesége Judit minden alkalommal itt volt reggelig. Akik közelről ismerték, nekik nem meglepetés, hogy a végére mindig ő vitte a szót. Messzi tájak történetei, nyelvészet, történelem adta hol komoly megjegyzéseinek, hol anekdotáinak tárgyát, keretét.

Csipetnyi füstszűrős szipkába illesztett cigaretta a szájban, derűs mosoly, hangos felnevetés. Bántották dolgok. Hogy voltak, kik szinte üldözték. Mert a támadók szerint aki külkereskedő volt az átkosban az biztos jelentett is, mert a Legyen Ön is milliomos-ban ő pontosan tudta előre a pontos válaszokat – gyötörték hazugul.Nincs okunk megbocsátani nekik. Ez Pista dolga lehetne, de most már ez is a sírba vész.

Nem egyszer szavazott ellenem. Huncutul nevetett ilyenkor, és kicsit felhúzta mindkét vállát mintha mondaná: Jól van na, azért ugye nem vagytok mérgesek? Nem Pista, nem vagyunk mérgesek. Átkozottul fáj, hogy elmentél. De nem mérges vagyok. Csalódott. Helyes pasi voltál. Nem hittél a másvilágban. Nyomot hagytál az evilágban. Lelkünkben, szívünkben. Fájdalmas, hogy elmentél.”

Nyitókép: Facebook

Összesen 151 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tehetős Totó
2023. május 01. 06:22
Esetleg megbeszélnéd vele személyesen, "ott"?
hakos
2023. április 30. 22:55
Mondjuk teljesen természetes, hogy előre tudta a válaszokat. Sőt én azt hittem, hogy ő maga válogatta össze a kérdéseket, de ezek szerint csak kirakatarc volt....
akiaki
2023. április 30. 22:53
nem feri! nem lennénk mérgesek!
5m007h 0p3ra70r
2023. április 30. 20:19
"A támadók szerint a Legyen Ön is milliomosban tudta előre a pontos válaszokat" Előre tudni a választ azt jelenit: a kérdés ismeretének hiányában. Ilyet állítani elég nagy botorság. A kérdést ismerve nem "előre", hanem csak egyszerűen tudjuk a választ, vagy nem. Ráadásul a válasz ekkor nyilvánvalóan pontos. Mert ami nem az, az nem válasz a kérdésre. Aztán ki tudja, Szemlőhegyen a 'Mennyi az idő' kérdésre lehet hogy közelítő - tehát nem pontos - válasz az, hogy 'Karaj'. Gyurcsány az az ostobaság non plus ultrajaként ebből az értelmetlen kifejezésből is képes volt prédikációt írni az agyatlan közönségének.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!