Megnyugtatva lelkesít

2024. február 19. 05:52

Sokkal fontosabb, hogy intenzív tárgyalások zajlanak a magyar és a svéd kormány között.

2024. február 19. 05:52
null
Gajdics Ottó
Gajdics Ottó
Magyar Nemzet

„A nemzetközi sajtó a svéd NATO-csatlakozásról mondottakra figyelt leginkább, és azt emelték ki, hogy a magyar parlament rögtön a tavaszi ülésszak elején ratifikálhatja azt. Nekünk viszont sokkal fontosabb, hogy hetek óta intenzív tárgyalások zajlanak a két kormány között, közel a megállapodás, amelynek óriási katonai és hadiipari megállapodás is része lehet. De ha már hadiipar, az is lényeges üzenete volt a beszédnek, hogy továbbra sem küldünk fegyvert az ukrajnai vérontáshoz, és mindent elkövetünk, hogy kimaradjunk a háborúból. Egyedül maradtunk békepárti politikánkkal, de ahogyan az illegális migrációval kapcsolatban, úgy ebben a kérdésben is nekünk lesz igazunk, hangsúlyozta a miniszterelnök.

Nagyon fontos volt a beszédnek az a része, amelyik az elmúlt extra nehéz esztendőt értékelte. Sikerült ép bőrrel kikecmeregni belőle, de mielőtt eluralkodna rajtunk az elégedetlenség, nem árt belegondolni, hogy immár ötödik éve kell rendkívüli körülmények között, embert próbáló nyomás alatt élnünk és dolgoznunk azért, hogy megvédhessük azt, amit korábban elértünk. Ez minden magyar kőkemény munkájának eredménye, de most az a feladat, hogy visszatérítsük a magyar gazdaságot a Covid, a háború és az ostoba szankciós politika miatt elhagyott növekedési pályára. Azt akarjuk, hogy Magyarország Európa egyik legjobb országa legyen. Ennek az évnek a sikerek évének kell lennie. Ehhez ötlépéses tervet ismertetett a miniszterelnök.

A közelgő európai parlamenti választások kampányában fontos üzenet volt az is, amit az Európai Unióban szerveződő új jobboldalról mondott Orbán Viktor. Ez nem Európa alternatívája kíván lenni, hanem egy európai alternatíva, amivel érdemes harcolni a győzelemért. Ahogy Nagy Feró mondta: Engem megnyugtatott.”

Nyitókép: Orbán Viktor a szombati évértékelőn. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ugandai Bubu
2024. február 19. 19:26
Nem igazán esélyes, hogy lesz új európai jobboldal, a jelenlegi széles jobboldali pártkínálat mellett. Egy dolog biztos, hogy abban nem Viktor és a Putyin farkától bűzlő moszkovita fideszmagyarok fogják fingani a passzátszelet.
Pelso j.
2024. február 19. 13:28
Mármint, te mondo, hogy intenzív tárgyalások zajlanak. -az állítás értéke jelenleg egyenlő a nullával. Ja, Ferót biztosan megnyugtatta, a baksis, amit kapott.
lististerc
2024. február 19. 10:48
Egy igazi svéd tudja,hogy ők Gusztáv Adolf, Krisztina királynő, kultúrájában Bergmann filmjeinek népe. Még a földrajztankönyvük is Nobel - díjas (Nils Holgersson - Selma Lagerlöf) A Stihl minden európai gépe. Tovább ne mondjuk, maximum azt, hogy a migrik főleg Malmöben vannak, ami nem Svédország (ők sem nézik már annak) Igazi egykori Európa az a hatalmas és gazdag ország.. Barátnak kellene tekinteni őket, nem szórakozni velük.
Claudius1
2024. február 19. 09:22
1360 milliárd forintot költött az állam 2015 óta a Rogán-féle kommunikációra Rátok ment buta pedofideszjobbágyok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!