MSZP: Csökkentse a kormány a gáz árát!

2017. augusztus 31. 12:14

Csökkentse a kormány a gáz árát és ne károsítsa meg tízmilliárdokkal a magyar családokat – szólította fel a kormányt Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője.

2017. augusztus 31. 12:14

Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy csökkentse a gáz árát, és ne károsítsa meg tízmilliárdokkal a magyar családokat – mondta Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A szocialista politikus azt mondta: a Fidesz-kormány 2014 óta nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy a nemzetközi piacokon jelentős mértékben csökkent az energiahordozók ára, így a kőolaj 50-60 százalékkal olcsóbb, mint a korábbi időszakban, ugyanakkor a magyar családok 3 éve ugyanazt az árat fizetik, mint 2014-ben. Hangsúlyozta: az árkülönbözet 2016-ban több mint 50 milliárd forint volt, amely szerepelt a Magyar Földgázkereskedő mérlegében. Hozzátette: ez az összeg az éves 3,5 milliárd köbméteres lakossági fogyasztáshoz viszonyítva azt jelenti, hogy egy köbméter földgázért áfával együtt közel 19 forinttal többet fizetnek a magyar családok, mint amennyiért a földgázkereskedő azt beszerzi.

Az MSZP frakcióvezetője szerint egy átlagos háztartás plusz költsége így meghaladja a 22 ezer forintot évente, vagyis átlagban kéthavi gázszámlával többet fizettet a fogyasztókkal a Fidesz-kormány, amely így bruttó 64,5 milliárd forintot vesz ki a magyar családok zsebéből.

A szocialista párt 2014 óta kilenc alkalommal kezdeményezte a gázár csökkentését, azonban erre a Fidesz mindig nemet mondott – mondta a baloldali politikus. Közölte: az MSZP a parlament őszi ülésszakában törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a gáz árának csökkentése érdekében. 

Erre azért is szükség van, mert 2016 decemberi adatok szerint 100 ezer kikapcsolt fogyasztó, 1,8 millió díjhátralékos fogyasztó és 62 milliárd forintos díjtartozás volt az áram-, a gáz- és a távhőszolgáltatásban, és ez növekvő tendenciát mutat – tette hozzá a politikus.

(MTI)

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. augusztus 31. 20:22
Bélgőz!
csurcsányi
2017. augusztus 31. 19:14
Miért ez Tóth Berci nyilatkozik amikor a szociknak van hivatásos gázár szakértője.
balbako_
2017. augusztus 31. 18:40
Azt elfelejtette mondani, hogy a másutt csökkentett összeg is magasabb, mint nálunk.
Harangláb
2017. augusztus 31. 18:06
Ez a bögre szemű volt nemrég az mszp lehetséges wunderwafféjének kikiáltott alak???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!