A Fidesz szerint egy terrorista mellé állt Brüsszel, az MSZP és a Soros-szervezetek is

2017. június 15. 11:32

Budai Gyula szerint az elmúlt hetekben valóságos kampány folyt a röszkei zavargások egyik kulcsszereplője, Ahmed H. kiszabadításáért. A Fidesz emiatt úgy látja: a Soros-szervezetek, Brüsszel és a szocialisták is nyíltan egy terrorista oldalára álltak.

2017. június 15. 11:32

A Fidesz értékelése szerint a Soros-szervezetek, Brüsszel és a szocialisták nyíltan egy terrorista oldalára álltak. Budai Gyula, a kormánypárt országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján ezt arra hivatkozva jelentette ki, hogy – mint mondta – az elmúlt hetekben valóságos kampány folyt a röszkei zavargások egyik kulcsszereplője, Ahmed H. kiszabadításáért. Kifejtette: az elsőfokon terrorizmusért és határzár tiltott átlépése miatt elítélt férfi irányította azokat, akik megtámadták, megdobálták a schengeni határt védő rendőröket, elfogásakor pedig hét különböző útlevelet találtak nála.

A fideszes politikus megdöbbentőnek nevezte, hogy az Amnesty International (AI) kampányt indított a kiszabadításáért, a legújabb információk szerint pedig kártérítést is követel az államtól. Megjegyezte azt is, a hírek szerint az AI és a Migszol is jelen lesz a tárgyaláson, a Helsinki Bizottság pedig egy másik ügyben látja el Ahmed H. társainak védelmét.

Budai Gyula azt is bírálta, hogy Brüsszel – egy baloldal által szorgalmazott elítélő határozat nyomán – szintén Ahmed H. szabadon bocsátását követelte, s nyomást próbált gyakorolni a magyar igazságszolgáltatásra. Tény az is, hogy az európai szocialista, liberális, zöld és kommunista frakció szimpátia-csoportképet készített, kifejezve szolidaritását a terroristával – emelte ki, az akciót nyílt támadásnak nevezve a független magyar bíróságok ellen. Miközben Európa retteg a terrorizmustól, Brüsszel nyíltan pártfogol egy terroristát – hangoztatta.

A kormánypárti politikus kitért arra is, hogy Ahmed H.-t meghatalmazott védőként védi Bárándy Péter, aki az MSZP-SZDSZ kormány igazságügyi minisztere volt. A kérdés, ki fizeti a révészt – vetette fel. Egyúttal arra szólította fel az MSZP-t, hogy valljon színt a kérdésben. Jelezte azt is, hogy bármilyen döntés születik a másodfokú bírósági tárgyaláson, azt tudomásul veszik. 

A képviselőt kérdezték arról, hogy az amerikai nagykövetség szerint méltánytalanul sújtja az új civil törvény a szervezetek egy célzott csoportját. Budai Gyula azt felelte: szerdán jelen volt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Eric Holcomb, Indiana állam kormányzója tanácskozásán, amelyen a követség ügyvivője is részt vett. Ha egy ilyen szintű találkozón nem került szóba az ügy, akkor okafogyott a kérdés – vélekedett.

Kérdezték arról is, hogy arról is, hogy költségvetési csalás őrizetbe vették Czeglédy Csaba szocialista politikust. Azt felelte, folyamatban lévő ügyet nem kíván kommentálni, azonban az MSZP-nek tisztáznia kell a szombathelyi politikushoz fűződő viszonyát. Egy másik felvetésre visszautasította, hogy az ügynek politikai motívuma lenne, szerinte az MSZP minden alkalommal politikai boszorkányüldözést emleget ahelyett, hogy magába nézne.

(MTI)

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2017. június 15. 14:01
FIDESZ terroristák, avagy napi, FIDESZ maffia hírek: „Nemcsak a budavári polgármesternek és volt feleségének van az önkormányzattól hiperolcsón bérelt lakása a Várban, de Nagy Gábor Tamás nyugdíjas szülei is itt élnek, írja a Hvg.hu. Nagy Gábor Tamás szülei abban a lakásban élnek, amelyről eddig azt lehetett tudni, hogy azt korábbi feleség cége bérli. A polgármester szerint ez teljesen szabályos, a cég nyerte el az önkormányzattól a bérletet, de utána a szülei "bérlőtársak" lettek” .http://index.hu/belfold/2017/06/15/az_i._kerulet_polgarmesterenek_szulei_is_onkormanyzati_lakast_kaptak/ --- A FIDESZ maffia legfőbb ügyésze ’zsebben’: „Félmilliós bért kap Polt Péter pályakezdő lánya a jegybanknál” http://hvg.hu/gazdasag/20170615_polt_peter_polt_petra_jegybank_kereset --- Luxusautók, jachtok, helikopterek – így élnek a milliárdosok a városállamban, ahová nemtanácsadó Árpád annyira szeret járni. https://alfahir.hu/2017/06/15/habony_arpad_fidesz_luxus_hongkong
Dvorino
2017. június 15. 13:28
„Arra van idő, hogy Magyarországot, Csehországot, Lengyelországot vegzálják, ez remekül megy, ezt látjuk, de még soha nem mondtak semmit arról, hogy kérem összeültünk, és megbeszéltük, hogy mi legyen az európai terrorfenyegetettség kezelésének menetrendje. Azzal nem foglalkoznak. Emberek százai meghalhatnak ártatlanul, az nem érdekes az Európai Bizottságnak, de az, hogy Magyarország, Csehország és Lengyelország nem akar befogadni illegális bevándorlókat, és ezzel nem akarjuk az Európára leselkedő veszélyt növelni, ez probléma.” - Szijjártó Péter T. Szijjártó Úr, az Európai Bizottság június 7-én foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, annyira részletesen foglalkoztak az európai terrorfenyegetés elhárításával, hogy 22 nyelven beszélő, közös európai védelmi politikáról szóló tervet is kiadtak. A másik, Magyarországnak egyetlen, mégegyszer mondom, egyetlen illegális bevándorlót sem kell befogadni. Mindössze 1294 menekült státuszra jogosult szerencsétlent. Mégpedig azért mert Orbán Viktor aláírt egy dokumentumot, ami arról szól hogy a kvótát mindenkinek be kell tartania. Egyébként ezek az emberek már Európában vannak, átvilágították őket. Ugye Szijjártó Úr ön is tudja, Magyarországon egyetlen ember nem halt meg terror támadásban, érti Szijjártó úr nulla, viszont egy kisvárosnyi ember halt meg fűtetlen lakásban, az utcán, kórházakban bakteriális fertőzésben, talán ezért kéne aggódnia, talán ezzel kéne intenzíven foglalkozni a kormánynak, a migráncsozás helyett. Tudom ezekkel az emberekkel nem lehet kampányolni, nem hoznak szavazatokat, nem lehet velük riogatni, na de mégis talán fontosabbak. És a végén, nevetséges, de mondhatnánk, hogy gyalázat 1294 már átvilágított, széleskörűen ellenőrzött embert nem vagyunk hajlandóak átvenni, de ugyanakkor húszezer ellenőrizetlen gazdasági bevándorlót úgy engedtünk be, hogy még fizettünk is nekik, hogy ide jöttek.
Mich
2017. június 15. 12:40
"egy terrorista mellé állt Brüsszel, az MSZP /+az összes libsi/bolsi/náci/ és a Soros-szervezetek is" ..hisz egy a céljuk...
kispufi
2017. június 15. 12:23
aki eddig jóhiszemű volt, bűnpártolónak vélte a brüsszelitákat. holott felbujtók.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!