MÚOSZ-elnök: Nézetkülönbségek feloldása nem kalasnyikovok ügye

2015. január 10. 09:04

Gyertyagyújtással emlékeztek az elmúlt napok franciaországi áldozataira, egyben tiltakoztak a merényletek ellen péntek este a budapesti francia nagykövetség előtt. Az eseményen mintegy százötvenen vettek részt.

2015. január 10. 09:04

Mintegy százötvenen vettek részt péntek este a budapesti francia nagykövetség előtti gyertyagyújtáson, leróva kegyeletüket a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni terrortámadás áldozatai előtt, egyben tiltakozva a merénylet ellen. A rendezvényen – amely alatt terjedt el a hír a résztvevők között, hogy véget ért a túszdráma – Tóth Károly, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke arról beszélt: közvetve és jelképesen a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság értékeire zúdult golyózápor, az újságírók, hivatásuk lényegéhez ragaszkodva, „az önkifejezés szabadságáért haltak meg”.

„Eszmerendszerek közötti különbségek feloldása nem kalasnyikovok ügye” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy az akcióval az európai értékeket érte barbár támadás, amely egyben az iszlám vallás tanításainak meggyalázása is volt. Kiemelte, hogy a terrorizmus ellen minden törvényes eszközzel fel kell lépni. Hangsúlyozta, hogy a törvényes rendnek határozott választ kell adnia a gyilkosságra, biztosítva, hogy ne a bosszú elve érvényesüljön, hiszen tragikus és beláthatatlan következményekkel járna, ha „a vallási-törzsi ellentétek világába süllyedne vissza Európa”.

Perge Gábor, a rendezvény egyik szervezője arról beszélt: joggal érezhetik úgy, hogy a támadás egész Európa és minden uniós polgár ellen irányult. A rendezvény végén Roland Galharague, Franciaország budapesti nagykövete köszönetet mondott a nehéz pillanatokban megnyilvánuló szolidaritásért.

A Charlie Hebdo című hetilap székháza elleni fegyveres terrortámadásban szerdán tizenkét ember veszítette életét Párizsban. Az áldozatok közül tízen a lap alkalmazottai, ketten rendőrök voltak.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yanoo
2015. január 10. 10:25
Magyar vagyok, NEM karika túrista!
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2015. január 10. 10:23
"Támadás Európa és az európai értékek ellen." Ez mióta zavarja a mai magyar újságírókat és a politikát? Mi a gond? Csak unortodox és illiberális az iszlám állam.
ceres
2015. január 10. 10:15
Ukrajna amerikai elfoglalása az persze nem terrorizmus.Az egyiptomi-amerika által kitartott- katonai diktatúra sem terrorizmus.Európa amerikai gazdasági kinyírása sem terrorizmus. Csak a következményekkel kell foglalkozni, úgy mintha azok nem következmények lennének.Az iszlám hatása alá tartozó férfiak számára a harc és a gyilkosság nem olyan mint az európaiak számára. Hiába vannak fenyegetve, terroristának nevezve,a jövőben is megpróbálják kinyírni azokat akiket amerika cselédjeinek tekintenek.Az amerikaiak által erőltetett ideológiát utálják, az amerikai hipokritaságot és eszelős egoizmust utálják, vallási fanatizmussal megspékelve.Harcra vannak nevelve:ezen szörnyűlködhet az európai polgár, gyakorlati jelentősége nincs a szörnyűlködésének..Ezek egyszerűen kinyírják azokat akikről azt gondolják , hogy kárt okoznak a világnak. Amerikáról sziklaszilárdan ezt gondolják. És a cselédeikről is. Férfiatlannak tekintik az európai polgári jámborságot.Harcra, gyilkolásra vannak nevelve.
Willard
2015. január 10. 09:49
"Nézetkülönbségek..." Aha, ja. Bemegyek egy oroszlán ketrecébe többedmagammal, elkábítom, aztán csúfot űzve belőle össze-vissza nyírom a sörényét, kitépkedem a bajuszát, befestem szivárványszínűre a farkát, nyuszifüleket aggatok rá. Mert ő az én oroszlánom, azt teszek vele, amit akarok, ugye. Onnantól a rácson kívülről dobálom amivel csak érem, véresre bökdösöm hegyes pálcákkal és az orrára vizelek. Jogomban áll, az enyém, azt teszek vele, amit akarok. Legalábbis így képzelem. Az oroszlán félkábultan, nem tudva mire vélni a dolgot, erre többször is felmordul, fogait mutogatja, vicsorog, nemtetszését fejezi ki. Aztán egy alkalommal, amikor már merészen bemászom és a bökőmmel a szemeit próbálom kinyomni, mert ugye az annyira mókás, az oroszlán elkap a mancsával, magához ránt és egy ütésével kettétöri a gerincemet, beszakítja a koponyámat, átharapja a torkomat és annyi nekem. Természetesen én vagyok a mártír, az áldozat, akit a gaz vérengző oroszlán megölt. Egy ország, majd egy földrész siratja a hőst bennem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!