Lefoglalta a rendőrség a gyanús terézvárosi ajánlásokat

2015. január 10. 10:55

A megsemmisítési határidő előtt néhány nappal mégis lépett a rendőrség, és lefoglalta Schmuck Andor pártjának másolásgyanús ajánlóíveit.

2015. január 10. 10:55

Hatvani Csaba, az MSZP terézvárosi elnöke a Népszabadsággal azt közölte: lefoglalta a rendőrség a VI. kerületi választási irodától azokat az egymással gyanúsan egyező ajánlásokat, amelyet a Fidesz-KDNP és a Schmuck Andor vezette Szociáldemokraták adtak le az önkormányzati választás előtt. Erről Hatvani Csaba, az MSZP terézvárosi elnöke tájékoztatta lapunkat, majd kevéssel később a rendőrség is megerősítette az információt.

A baloldali összefogás választási bizottsági delegáltja, Kékesi Tibor még szeptember végén tett feljelentést személyes adatokkal való visszaélés, közokirat-hamisítás, hamis tartalmú közokirat felhasználása, valamint a választás rendjének megsértése miatt, miután tömeges adategyezést állapított meg a Fideszre és a Szociáldemokratákra leadott ajánlások között. A Népszabadság birtokába került feljelentés szerint az adatok azonossága listaszerű másolásra, illetve a lista egyes elemeinek másolására utal.

Kékesit korábban tanúként hallgatták ki, és ígéretet kapott, hogy a rendőrség lefoglalja az ajánlásokat, ami csak pénteken történt meg, miután a Fővárosi Főügyészséghez fordult, mivel hétfőn lejár a választásoktól számított 90 nap, így a helyi választási irodák már megsemmisíthették volna az ajánlásokat.

A Fővárosi Főügyészség és a rendőrség is megerősítette a lapnak, hogy lefoglalta a bizonyítékokat.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VakzKommondor
2015. január 10. 11:59
http://estiujsag.hu/belugy/eltunt-fradi-milliok-kubatov-embere-is-gyanusitott-lesz ÉLJEN A PÁRT!
StG
2015. január 10. 11:13
Forró nyomon indultak el.
alex.leopardi
2015. január 10. 11:12
inkább a háját foglalnák le ennek a belpesti demagóg disznónak
rosszkutya
2015. január 10. 11:01
Milyen éberek... ...ha nyilvánosan rájuk szólnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!