Az MSZP szeretne tisztán látni a Welsz-ügyben

2014. március 31. 13:19

Budai Bernadett szóvivő felszólította a hatóságokat, hogy tegyék közzé az összes, Welsz Tamás halálával kapcsolatos szakértői jelentést. A kormánypártokat pedig arra szólította fel, hogy nyilatkozzanak, melyiküknek van a magyaron kívül más útlevele is.

2014. március 31. 13:19

Az MSZP felszólítja a kormánypártok vezetőit, hogy utasítsák a hatóságokat: haladéktalanul tegyék közzé az összes szakértői jelentést, amely tisztázhatja Welsz Tamás gyanús halálának körülményeit. Ezt Budai Bernadett, az ellenzéki párt szóvivője közölte hétfőn az MTI-vel, felszólítva egyúttal a kormánypárti képviselőket, nyilatkozzanak, melyiküknek van a magyaron kívül más országbeli útlevele.

A szóvivő felszólította a rendészeti bizottság elnökét, hogy hívja össze a testület rendkívüli ülését, a legfőbb ügyészt pedig arra, hogy cáfolja meg az ellenőrizetlen forrásból származó információkat, és a vizsgálatokat minél gyorsabban befejezve, adjon hivatalos tájékoztatást azok eredményéről.

Budai Bernadett azt írta, a hatóságok „már 11 napja hallgatnak” és mélyen hallgat a Fidesz is Welsz Tamás gyanús halálának körülményeiről. Ennyi idő alatt már rég nyilvánosságra kellett volna hozni a gyanús haláleset szakértői vizsgálatának eredményeit, amely tisztázhatná: miért és hogyan halt meg egy szövevényes ügy koronatanúja egy magyar rendőrautóban, voltak-e titkosszolgálati kapcsolatai, mely jobboldali politikusoknak szerzett afrikai útleveleket.

A szóvivő kitért arra is: Kocsis Máté bizottsági elnök az erre vonatkozó javaslat dacára máig nem hívta össze az Országgyűlés rendészeti bizottságának ülését. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető és Harrach Péter KDNP-frakcióvezető a mai napig nem nyilatkoztak arról, hány kormánypárti képviselő rendelkezik a magyar útlevélen kívül más ország úti okmányával – jegyezte meg.

Szerinte „érezhető a Fidesz igyekezete”, hogy elterelje a figyelmet Welsz Tamás gyanús haláláról, mivel a kormánypárti sajtó rendszeresen közöl hamis információkat a Simon Gábor és Welsz Tamás ügyében folyó nyomozásról. Ezen információk hitelessége azonban nulla, mivel maga Polt Péter legfőbb ügyész írta nemrég egy levelében: a sajtóban és a médiában megjelent különböző híreknek – leszámítva a hivatalos közléseket – a Központi Nyomozó Főügyészség nem forrása – közölte Budai Bernadett.

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2014. március 31. 22:27
Mi a picha? Már az MSZP volt elnökhelyettesét le sem sz@rjuk elvtársak? Mesterházy elvtárs kiválóan alakítja a Hét törpe Kukáját!Elvitte a cica a nyelvét? Bugyik Berni, miért kell erőlködnöd?Milyen felháborodottan írsz, hogy....." Welsz ügyben már 11 napja hallgatnak!" Mesterházy úr meg 55 napja van törvénysértő állapotban!Azóta hallgat! Neki ezt mondták Atlantiszban?Valószínűleg addig beszélt a KECSKÉRŐL,hogy megkívánta!Jó szórakozást Atti! Ha unod, passzold át Gyurcsánynak!
kuwiq
2014. március 31. 21:05
az mszp szeretné tudni, welsz tudott-e minden titkos számláról, mer már nagyon kellemetlen a helyzet
Charlie Chan
2014. március 31. 20:53
Meg kéne kérdezni a 2005 és 2014 közti pártelnökeiteket, és vének tanácsát. Eszméletlen mennyiségű pénzt loptak ki a közösből és pörgették külföldi számlákon. Érdeklene az is, hogy milyen összegek folytak be egyes, MO-t nem annyira szerető nyugati médiákok (Paul a Pók) számláira. Valahova csak elment az a pénz.
hátakkor
2014. március 31. 20:29
Bugy Berni megkérdezhetné Csunájt, de hát a pártfegyelem..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!