Tökmagjankók és a saruszíj

„Akik építeni nem tudnak, azok rombolnak. A tagadás luciferi szelleme kerítette őket hatalmába, mindenben a hibát, a bírálhatót keresik, miközben ők maguk soha semmit nem tettek, nem adtak hozzá szűkebb, vagy tágabb környezetükhöz. Mondanám, hogy ez a lényegük, ehhez értenek, de valójában ezt is olyan szellemtelenül, kiszámíthatóan, egysíkúan végzik, miközben arcukra fagy a vicsorgást leplező groteszk mosoly, a szeretethiányos isten nélküli szerencsétlenségük.

A pusztítást viszont nem kicsiben űzik, mint aki dühében bever egy ablakot, vagy kígyót-békát kiabál a szomszédjára. Ők nagyvadakat akarnak elejteni, ezzel magukat is, sekélyes kis gyűlöletüket felminősítve, országos rangra emelve.

Ezúttal Böjte Csabába próbáltak belerúgni néhányan, kihasználva az ezernyi árvával foglalkozó több tucatnyi gondozó-pedagógus között megbúvó gonoszt, és a szerzetes ellen fordítva a gyermekbántalmazási ügyet.

Több tökmagjankó is beszállt ebbe a médiaharcba, de Csaba testvér tekintélyét, hogy ne mondjam, mítoszát ezzel megkarcolni is alig tudták. Akik eddig nem hallottak róla, nem ismerték tevékenységét, azok valószínűleg most sem mutattak túl nagy érdeklődést, akik pedig évtizedek alatt a szívükbe zárták, nem fogják onnan kivetni. Szerencsére sokan – a tökmagjankóknál herkulesibb alakok – megvédték őt, bár nem hiszem, hogy rászorulna bárki védelmére.”

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner