Tudatosan vállalja fel Orbán az áldozatokat a vírus elleni háborúban, vagy tudattalanul sodor halálba tízezreket?

2021. március 25. 09:32

Orbán Viktor pávatáncos pályafutása során számtalanszor bebizonyította, hogy kijelentései és cselekedetei teljesen ellentétesek.

2021. március 25. 09:32
Lantos Gabriella
444.hu

„A pandémia elején a kissé áthallásos »minden élet számít« lózungú óriásplakátok, videó spotok azt hirdették, hogy a kormány stratégiája világos: az emberéletek megmentése mindenek felett áll. Az első hullám 600 halottal igazolta is ezt. Ezért a második hullám kezdetén, szeptember 12-én 916 új fertőzöttnél és 2 halottnál még magabiztosabban fogalmazott a kormányfő: »Én emberéletekben számolok. Szerintem a tavaszi védekezéssel több ezer, de inkább tízezer idős magyar ember életét mentettük meg, és most sem fogunk kockára tenni egyetlen életet sem, de közben az országnak működnie kell, és a két dolog együtt szerintem lehetséges.«

Szeptember 18-án, amikor a fertőzöttek és a halottak száma tovább emelkedett, expressis verbis kijelentette: »Szükség szerint, ugye, minden döntést a kormánynak kell meghoznia, következésképpen a felelősséget is a kormánynak kell viselnie, leginkább persze nekem. Ezt én vállalom is természetesen, mégiscsak ez a dolgom, mondhatnám, ezért kapom a fizetésemet.«

Az ezóta eltelt fél év bemutatta, hogy a járványkezelés Magyarországon járt a világon szinte a legtöbb halottal. 

Ideje számba venni, miért is kell Orbán Viktornak vállalnia a felelősséget. Milyen járványkezelési stratégiát követ és milyen eredményességgel? A világelső halálozás a kormány kormányzóképtelenségének a bizonyítéka? Vagy a mihamarabbi nyájimmunitást kierőltető tudatos stratégia járulékos költsége? Tekintsük át a védekezési stratégia egyes lépéseit.

Az tény, hogy a járvány második hullámának elindulása, szeptember eleje óta az ország a lakosságszámra vetített legtöbb áldozatot felvállaló országok élvonalába került. Aktuálisan San Marinót is figyelembe véve a 6. helyen állunk a fejlett világ országain belül, de a folyamat dinamikája alapján Csehországgal és Montenegróval haladunk a dobogós helyek felé.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 154 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. március 26. 02:18
"Ezért a felelősségért kapja a fizetését." - ő mondta.
Nagyhuba1
2021. március 25. 19:22
A tehetetlen gyűlölet a kormányfővel szemben ilyen alantas írásokat válthat ki. Holnap azt is leírják majd, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság, hogy a lezbikusokat nem oltják be.
jean leblanc
2021. március 25. 17:31
Két hete fülgondom támadt,páromnak szem.Mindkettünk időpontját törölték..majd meggyógyulunk mondták a telefonba...Ez tudatos népirtás a hatalomért.
zolizolizoltan
2021. március 25. 16:30
Nálam Lantos Gabriella az irányadó egészségügyben. Ez egy nagyon kemény írás, elgondolkoztat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!