Fekete-Győr lecsukatná Petőfit

2021. március 17. 15:13

A Momentum elnöke összekeveri a márciusi ifjakat a Habsburgokkal kollaboráló magyarellenes erőkkel.

2021. március 17. 15:13
Békés Bence
Magyar Nemzet

„Mindezt a Face­book nevű internetes közösségi felületen teszi, ahol a nemzetközi nagytőke ipari méretekben manipulálja a világ közvéleményét, korlátozza a nemzeti politikai erők szabad véleménynyilvánítását. Fekete-Győr március 15-i ünnepi posztjában arról hadovál, hogy az 1848-as forradalmi ifjúság pont azt akarta, amit most ők: a Nyugathoz való csatlakozást. Mindezt annak a történelmi eseménynek a kapcsán állítja, hogy egy nyugati hatalom ellen vívtunk szabadságharcot.

Valójában pont az ellenkezőjét akarták Petőfiék, mint amit a Momentum képvisel.

A magyar forradalmárok az ellen a mentalitás ellen harcoltak, amit a volt MSZP-s trénerek kitaláltak és begyakoroltattak Fegyőr Bandival és társaival. Úgy is mondhatnánk, hogy az 1848-as nemzeti liberális gondolat és a 2021-es nemzetellenes liberális törekvés szöges ellentétei egymásnak, az előbbi képviselőit az utóbbiak börtönnel és elhallgattatással fenyegetnék, ha a jelenben találkoznának. Fekete-Győr Petőfit álcázott vagyonnal, mutyizással és a szólás­szabadság eltiprásával vádolná – vagy bértollnoknak nevezné, akit simán eltiltana az írástól.

Nem kell sokat erőlködni, hogy igazoljuk az iménti állításokat. Elég felidézni a Momentum tetteit, amelyek meghatározzák a politikájukat. Vegyük szépen sorra, hogy mit pakoltak le eddig a hazai közélet asztalára!

Kezdjük azzal, hogy néhány volt MSZP-s és SZDSZ-es pártapparatcsik kitalálta: kellene egy fiataloknak szóló politikai szerveződés, amellyel erősíteni és legitimálni lehet a korrupcióban és népnyúzásban érintett ballib, valamint a fasisztoid rasszizmusban érintett szélsőjobbos pártok szövetségét. Ezért hazahívtak néhány felső középosztálybeli, tehetős családból származó csemetét a külföldön kipárnázott állásaikból, meg­győzték őket, hogy anyagi és más erőforrások bőven a rendelkezésükre állnak, a kiképzést és a médiát megkapják, nekik csak az a dolguk, hogy tegyék, amit mondanak nekik a felnőttek. Volt sok tréning és ötletbörze, közösségszervezés és toborzás, hogy felkészüljenek az SZDSZ megürült helyére. Hogy erre honnan volt forrásuk, azt csak feltételezni tudjuk, de nem kell hozzá összeesküvés-elméletet gyártani akkor, amikor a világ leggazdagabb üzleti és politikai hazardőrjei, valamint számos nyugat-európai kormány nyílt harcot folytat a magyar nemzeti politika képviselőivel szemben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szerintem
2021. március 17. 21:06
Honnan tudhatná ezt Fekete-Győr? Ő csak Alinskyről tanult a kiképzésen.
fatman
2021. március 17. 19:46
+Uniót Erdéllyel!!! :)))
brekker
2021. március 17. 19:46
Nem gondolják ők ezt komolyan, csak erőt vett rajtuk némi feltűnési viszketegség, és szeretnének jó poénokat mondani. Ha meg véletlenül bejön nekik, akkor a helyzet foglyai. Kénytelenek szerencsétlenek.
brekker
2021. március 17. 19:34
A libsiknek legendásan jó a humorérzékük, ezt azért ne felejtsük el sohase, amikor majd sorbanállunk valami igazolóbizottság előtt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!