Cserepes virág Kálmán Olgának

2019. július 01. 21:34

Gyurcsány végleg belátta, mennyire erős az ő elutasítottsága, ezért taktikát változtatott, és a nadrágos nők mögé bújt.

2019. július 01. 21:34
Simon János
Magyar Nemzet

„A politikai uborkaszezonban és a nagy hőségben üdítő előadásnak ígérkezett az ellenzéki jelöltek budapesti előválasztása. Bár ennek nem volt hagyománya itthon, mégis belefér a demokrácia rendszerébe, sőt erősítheti is annak kultúráját és intézményeit. Az ellenzéki előválasztás jogilag nem része a magyar választási rendszernek, ehhez képest a média tele volt vele, néha a kelleténél is nagyobb arányban. Történései gyakran vezető híreket képeztek mind a közszolgálati, mind a kormánypárti médiában. A jelöltek versenye viszont sokkal inkább hasonlított egy bevezető marketingshow-hoz, mintsem egy politikusi kiválasztáshoz.

Figyeltük hát a politikai vidám színpadon előadott darabot, amely inkább hasonlított egy gyorsan változó forgószínpad kétfelvonásos színművére, mint egy politikuskiválasztóra.

Nem tudni pontosan, mikor kezdődött a műsor, de az biztos, hogy az eredményhirdetéssel ért véget és két felvonásból állt. Az első fölvonásban még néha üdítő élményt jelentettek Puzsér Róbert (LMP–Jobbik-jelölt) vitára ingerlő monológjai, a másodikban azonban ő már meg sem jelent. Puzsér saját visszalépését nem a mögötte álló két párt meggyengülésével indokolta, hanem azzal, hogy az ellenzéki média pártos és elfogult volt, nem adta meg neki a többivel egyenlő esélyt, s próbálták őt kiszorítani a demokratikus versenyből.

De a második felvonásban Gyurcsány Ferenc gondoskodott arról, hogy a helye ne maradjon üresen. Korábbi ígéreteit megszegve elérkezettnek látta az időt addig titkolt fegyvere bevetésére, s nagy meglepetésre színre léptette a balliberális oldal kedvenc tévériporterét, Kálmán Olgát. Mi állt döntése hátterében? A DK vezetője végleg belátta, mennyire erős az ő elutasítottsága, ezért taktikát változtatott, és a nadrágos nők mögé bújt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Európai téridő
2019. július 02. 19:06
Az atv szigorított dresszkódjának, amely miatt szövetnadrágban kellett ülnie K.O.-nak a kérdező székében megvoltak az okai.
balbako_
2019. július 02. 17:29
Bár az említett nadrágok hatalmas üleprésze nemcsak Gyurcsány személyét, de a Parlamentet is képes eltakarni, bánatára a Ferihez kapcsolódó szennyet, harácsolást, korrupciót, mocskos magyarellenes politikát már ezek a hatalmas ruhadarabok sem tudják elfedni.
zolizolizoltan
2019. július 02. 08:35
Valakik belátták, hogy Gyurcsánnyal nem jutnak semmire, de Gyurcsány nem látott be semmit. Gyurcsányt csak elküldeni lehet valahogy úgy, ahogy anyósa kipenderítette az Altus igazgatói székéből.
Harangláb
2019. július 02. 06:56
...Cserepes kaktusz illene hozzá...Mogács hogy megfing@tta a KO-t a saját műsorában...Ránézek, és rögtön beugrik...:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!