A Siri, Cortana, Alexa és társait végre sikerült letesztelni, mit is tudnak valójában a hétköznapokban.
2016. január 29. 09:34
p
0
0
0
Mentés
„A digitális személyi asszisztensek nélkül már talán nem is tudnánk élni. Androidosoknak a Google Now ad tanácsokat milyen lesz az időjárás, az iPhone-on a Siri osztja ki az embert és még diktálni is lehet neki. A Windows 10-en végre működik a Cortana is, igaz angolul még és gyakorlatilag mindenbe belekotnyeleskedik, ami az online világban megtörténhet velünk. Jön a Super Bowl is, ezért az Amazon Alexa digitális csicskása is előtérbe került, ugyanis ez direkte az amerikai focira lett most éppen kihegyezve. Mark Zuckerberg is dolgozik a Facebook M megoldáson, igaz ott emberi erőforrás is besegít még. Az egyszeri felhasználó kapkodja a fejét, hogy akkor most kit és mit is válasszon. A legtöbben azt, amilyen eszközük van (vagy amire telik a családi kasszából), de érdemes azért megvizsgálni mit is tudnak ezek a digitális titkárnők így 2016 elején.
Érdekes az, hogy gyakorlatilag mindegyik digitális asszisztens valamelyik csúcstechnológiás cég alkotása, közös bennük, hogy mesterséges intelligencia működik mögöttük, amit folyamatosan fejlesztenek a felhasználók visszajelzései és a használat alapján. A teszt során 16 feladatot kaptak a jelenlegi legnépszerűbb asszisztensek, a zene, az utazás, a produktivitás, kommunikáció és szórakozás, valamint a sport területéről kaptak kérdéseket. Az alábbi sorrend alakult így ki (a tesztet többször is lefuttatták), több hardveren is lefuttatva.
Google (Google) — 3.1
Siri (Apple) — 2.9
Cortana (Microsoft) — 2.3
Alexa (Amazon) — 1.7
Az Siri volt a legproduktívabb és eredetibb, a Google az utazási infókban kiváló, az Alexa zenei adatbázisával virított, a Cortana viszont jó közepes átlagot hozott mindenből. A Facebook nem engedte be a tesztre sajnos az M nevezetű megoldását, hogy még nincs kész a rendszer.
Kiderültek a hiányosságok is, a Siri lehetne gyorsabb és okosabb, a Cortana kicsit nehézkes kezelőfelületen működik (a Windows 10-ben mindenbe bele akar nyúlni és lassú még sajnos). A Google Now csak mobilos kommunikációra van kihegyezve itt csak az alkalmazásaiban keres és tud segíteni, könnyen ki lehet akasztani hülye kérdésekkel. Az Amazon elég korlátos, de éppen most töltik fel az adatbázisát a Super Bowl előtt sport infókkal és ő a legfiatalabb versenyző is, volt amikor kukán hallgatott mert nem tudott megbirkózni a kérdéssel sem.
Ha valaki most akarna választani, akkor nyugodtan bízza magát a meglévő készülékén futó változatra, még eléggé gyermekcipőben járnak ezek a megoldások, de 1-2 év múlva tényleg már mindenes titkárként viselkedhetnek. Minél többen használják majd őket, annál többet tudnak tőlünk az emberektől tanulni a kommunikáció közben.”
Kína vezet az Egyesült Államok előtt a mesterséges intelligencia (MI) kutatási területeinek több mint felében a Georgetown Egyetem Biztonsági és Feltörekvő Technológiai Központjának (CSET) új kutatása szerint. Az elmúlt öt évben világszerte több mint kétszeresére nőtt a mesterséges intelligenciáról szóló publikációk száma. Az adatok azt mutatják, hogy a kínai intézmények a legjobbak közé tartoznak a MI-kutatások számát és a sokat idézett cikkek mennyiségét tekintve.
A mesterséges intelligencia (MI) képzéséhez rengeteg adatra van szükség. A kutatók szerint az iparág kifogyhat ezekből, és ez lassíthatja a nagy méretű nyelvi modellek fejlődését.
A gazdaság átalakulása egyfelől a munkaerőpiac felfordulásával, másfelől a csúcstechnológia, a telekommunikáció, a gyógyszeripar, az oktatás és a bankszektor termelékenységének javulásával jár.
Kevés jelenség formálta olyan mélységben a Homo sapiens világát, mint az épület, amit gyárnak nevezünk. Az utóbbi évtizedekben a szolgáltatások felemelkedésével a gyártást sokan lesajnálták, ám a geopolitikai viharok következményeként most visszatér a kormányzás középpontjába.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
p
5
0
38
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!