Diktátor, ne hagyj el!

2013. június 06. 08:58

A rendszerváltás hivatalos története ezentúl azok története lesz, akik szerint a diktatúra megfelelő eszköz a nemzet szolgálatára, ellenben a demokrácia és a szabadság árt neki.

2013. június 06. 08:58
Révész Sándor
NOL

„Márciusban szép csendben megalapították a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézetet, mely a Miniszterelnöki Hivatal felügyelete alatt megalkotja majd a rendszerváltás hivatalos történetét. A Hvg.hu nem cáfolt értesülése szerint az intézet vezetőjének Bíró Zoltánt szemelték ki. Ez a biztosíték arra, hogy a rendszerváltás (egyik) exkommunista koncepciója váljon hivatalossá, s ezt közvetítse majd a központosított iskola és média a jövő nemzedékeinek.

Bíró Zoltán az MSZMP eminens kultúrpolitikusa volt, aki még az állampárt tagjaként lett a Magyar Demokrata Fórum első elnöke.

A Bíró Zoltán által képviselt irányzatnak az volt a meggyőződése, hogy a rendszerváltásnak a legkevésbé sem az állampárt hatalmának felszámolásán, hanem az állampárton belüli és kívüli »népi erők« összefogásán kell alapulnia. (...)

Bíró Zoltán a rendszerváltás kudarcának, eltorzulásának azt tekintette és tekinti máig is, hogy Magyarországon nyugati típusú többpárti parlamentáris demokrácia alakult ki. Bíró a Saját út című könyvében határozottan elutasítja ezt a rendszert, mivel nézete szerint a »néppel-nemzettel azonosulni« nem akaró urbánusok igyekeznek egy »polgári-liberális eszmerendszer importjával a progresszió élvonalába állni«.

Ennek az importnak, a nyugati típusú berendezkedés minél gyorsabb és teljesebb kiépítésének a Fidesz volt a legkövetkezetesebb híve a rendszerváltás időszakában. Abban a korszakban, melyet a Bíró vezette intézet kutatni hivatott, Bíró és a Fidesz a politikai paletta két ellentétes pólusán állt. Elgondolhatjuk, mennyiben lehet ettől az intézettől a rendszerváltó erőknek a valósághoz hű leírását várni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
öszödibeszéd
2013. június 06. 13:02
Ismerünk, Sanyi, számodra a legideálisabb az lenne, ha a rendszerválasztás előtti és utáni, (ún. demokratikus) kormánypárt is egy és ugyanaz lenne. Számunkra viszont NEM
berzsian56
2013. június 06. 11:55
Megint egy régi kullancs, csak vergődik , mint a fába szorúlt féreg. Tőletek , mikor fogunk már megszabadúlni egyszer? Biró Zoltán egy valóban hiteles személyiség, az ilyen kullancsok ugyan támadják, mocskolják, de ez inkább őt erősíti. A senkik nagyöblű ürességére , már egyre kesebben vevők.
kuwiq
2013. június 06. 10:50
Azért ez rendkívül érdekes. Azok ekézik most is Bíró Zoltánt az MSZMP-s múltjával, akik anno kizárták az MSZMP-ből, mint árulót.
Jason Bourne
2013. június 06. 10:22
"nyugati típusú berendezkedés minél gyorsabb és teljesebb kiépítésének a Fidesz volt a legkövetkezetesebb híve a rendszerváltás időszakában." De hát rájöttek, hogy az nem jó dolog és tudtak változni. Hol itt a probléma? Révész Sándor tán ugyanazokat az elveket vallja mint 20-30 évvel ezelőtt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!