Az önkényuralmi Bajcsy-Zsilinszky – Ilyen ország pedig nincs CCCLXXII.

2013. február 20. 12:40

Lecserélték az önkényuralmista elnevezéseket Kunhegyesen. Köztük az önkényuralom ellen életét áldozó Bajcsy-Zsilinszky Endréét.

2013. február 20. 12:40
Rajcsányi Gellért
Mandiner

Kunhegyes döntött: az önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmáról szóló törvény miatt több utcát átneveznek. A többségében a kommunizmushoz köthető nevek lecserélése után, a helyi hírességek mellett immár Wass Albert és Horthy Miklós nevét is utca fogja viselni. Nem tartjuk nettó önkényuralomnak Horthy-korszakát (Bethlen István maga nevezte irányított, ill. konzervatív demokráciának a korabeli berendezkedést, és ez pontos leírása a helyzetnek); de kérdéses, hogy valóban megérdemel-e utcanevet az öreg ellentengernagy. A Bajcsy-Zsilinszky Endre utca Wass Albertre való átnevezése viszont egyszerűen hihetetlen. Nem Wass választása, hanem Bajcsy-Zsilinszky eldobása miatt.

Az utcanév-változtatásokat szorgalmazó helyi Jobbik büszkén közölte a hírt: „Kunhegyes lakossága az érintett utcákban aláírásgyűjtő íven nyújtotta be igényét az utcanevek ez irányú változtatásához a helyi jegyzőnek. A képviselő-testület soraiban dr. Nagy Levente jobbikos önkormányzati képviselő vette fel a küzdelmet azért, hogy az érintett lakosok változtatási igénye meghallgatásra, majd támogatásra találjon. A Jobbik Kunhegyesi Alapszervezete nagy örömmel fogadta a testület döntését és úgy látja, a jelenlegi események azt bizonyítják, hogy a helyi lakosok egyre inkább kezdenek nemzeti öntudatra ébredni”.

Csakhogy az a helyzet, hogy a most az önkényuralmi elnevezések megváltoztatása kapcsán lecserélt Bajcsy-Zsilinszky Endre már kilencven éve nemzeti öntudatra ébredt. Sőt, közlemények szövegezése helyett a saját életét áldozta fel a nemzeti öntudatért.

Kedves jobbikosok, ha már így támogatjátok a cseréket, jöjjön egy rövid történelemlecke: Bajcsy-Zsilinszky Endre a ti szellemi elődötök volt, csak hát jóval magasabb színvonalon képviselte a nemzeti radikalizmus ideológiáját. Például ő használta először a nemzeti radikális jelzőt a magyar politikában. Az első világháborúban többszörös hősi teljesítménnyel kitűnt Bajcsy-Zsilinszkyt a Tanácsköztársaság idején elfogták a komcsik, majd a Horthy-korszakban élesen antikommunista és fajvédő programjával, cikkeivel, politizálásával lett országszerte ismert. A harmincas évektől viszont a lehető legvilágosabban ismerte fel az általa forrón szeretett nemzetet sújtó másik fajta bolsevizmust: a nácizmust és a nyilasokat. A nyíltan náciellenes közszereplőt 1944. március 19-én budai lakásán a Gestapo emberei keresték fel, hogy letartóztassák. Fegyverrel szállt szembe a rátörő németekkel, akik rövid tűzharcban megsebesítették, majd letartóztatták és elhurcolták. Bár később egy időre szabadon engedték, életét végül újra fogságban, a sopronkőhidai fegyházban fejezte be, ahol 1944 december 24-én felakasztották.

Bajcsy-Zsilinszky Endre rendkívül összetett egyéniség és jellem volt. Nem éppen ő a minden tekintetben legvállalhatóbb két háború közötti magyar közszereplőnk avagy államférfink. De ha a radikalizmus híveinek példakép kell, annak pont ő tudna a leginkább megfelelni nyílt sisakos, megalkuvásoktól mentes, a kétoldali veszedelmeket egységes mércével mérő nemzeti radikalizmusával. Bajcsy-Zsilinszky a vörös és a nyilas önkényuralom börtönét is megjárta, utóbbiak pedig megölték őt. Ahelyett, hogy védenék a róla elnevezett utca nevét, az alföldi kisváros jobbikosai büszkén verik a mellüket, hogy végre lecserélték az önkényuralmista elnevezéseket Kunhegyesen. Köztük az önkényuralom ellen életét áldozó Bajcsy-Zsilinszky Endréét. Ilyen ország pedig nincs.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gnoldeah
2013. február 23. 01:18
Hogy is oszlik meg a jobbikos és fideszes képviselők aránya a kunhegyesi önkormányzatban?
soelmo
2013. február 20. 17:32
Én Bajcsy-Zsilinszky-vel kapcsolatban nem lennék ilyen általánosítóan nagyvonalú. Azért, mrt Sopronkőhidán kivégezték, számomra nem tette szalonképessé a "fajvédő" és gyilkos (Áchim András parasztvezért végezték ki testvérével, látszólagos személyes ellentétek miatt)embert, ugyanis a gyilkosság nem volt "haladó" politikai tevékenységének része. Nem is tudom, miért siettek oly gyorsan tisztára mosni?
Secnir
2013. február 20. 17:02
hm. ez az a jobbik, amelyik nyíltan utálja a homokosokat? Annyira nyíltan, hogy még tormay cécile-t is berakatták a kötelező olvasmányok közé? nem ez az első öngóljuk, hozzá kell tennem. mindez azért lehetséges, mert hál' istennek nem valami túlképzettek történelemből (sem).
Tyrker
2013. február 20. 16:54
Áchim András utcára kellett volna átkeresztelni a Bajcsy-Zsilinszky utcát. Abba nem lehetett volna belekötni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!