Hoz is, visz is a Mikulás

2011. december 06. 17:35

Olyan pénz kerül most, tegyük hozzá, a legjobb helyre, amit előzőleg felhasználtak, mondhatnám elherdáltak.

2011. december 06. 17:35
Pálmai Tamás
Stop

Ugorjunk majdnem két évezredet, és érkezzünk meg Budapestre, ahol a honatyák egy jelentős csoportja éppen abból a pártból, amely folyamatosan azt hangoztatja, hogy a zemberek oldalán áll - szép gesztussal - Mikulás napján felajánl fejenként nem kevesebbet, mint kettőszázezer forintot gyermekvédelmi célokra, közli a csoport vezetője, Gelencsér Attila, a somogyi közgyűlés fideszes elnöke.

Mondanánk is rögtön »brávó, így kell ezt, így Mikulás napján«, de sajnos tudjuk, hogy nincs ingyen ebéd, mert egy olyan pénz kerül most, tegyük hozzá, a legjobb helyre, amit előzőleg felhasználtak, mondhatnám elherdáltak. Ugyanis az »adományozókat« a botrány késztette jó cselekedetre, mert először elutazgatták a pénzt, a csodás Azori-szigetekre, egy teljességgel felesleges konferenciára,
az európai romastratégia kidolgozása ürügyén. Hihetetlen, hogy a honatyák nem tudtak arról, hogy az említett stratégiát éppen a magyar EU-elnökség már elfogadtatta, így az utazás sokkal inkább volt pihi, mint meló.

Tehát ebben az esetben is a mi Mikulásunk előbb vitt, aztán hozott. Persze a világ boldogabb részén ez az eset sem úgy zajlana, mint itt - ahogy azt a bevezetőben írtam is -, ott a botrány elsöpörné a szegénység ilyen cinikus vámszedőit, valamint nem hagynák, hogy még a bukta után is úgy tegyenek, mintha jótékonykodnának, amikor visszafizetik a pénzt.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trespass
2011. december 06. 20:19
Ezek a kivalo emberek elmentek egy hetre nyaralni az Azori-szigetekre kozpenzen. MIUTAN kiderult visszaforgattak kettoszaz-ezer forintot a kozosbe.Mindezt ugy talalva mintha ez gesztus lenne,kvazi jotekonykodtak. Es most mindenki el van ajulva,hogy milyen nagyszeruek ezek a polgarmesterek,hiszen adakoznak. Ez a kis romakoncepcios tere-fere szigoruan onkoltseges alapon volt meghirdetve.Namarmost egy repulojegy fapadon is tobbe kerul mint 200e.ft,+szallas,+etkezes.Kozpenzbol.Ertelmetlenul.Vagy lehet,hogy taborhelyet kerestek mint megoldas?
pascal
2011. december 06. 17:57
Bár nem volt igazán elegáns megoldás az elnök uraktól ez az út. De ekkora cirkuszt csinálni belőle már a bolhából elefánt kategória. Nem a hatvanas éveket írjuk amikor még egy ilyen út elképzelhetetlen lett volna az emberek 99,9%-nak. Jól meglovagolja a ballib média az emberi irigységet. És nem emlékszem, hogy ugyanezek a médiák hadjáratot indítottak volna a Veres ellen amikor a távol-keletre még a titkárnőjét is állami pénzen vitte el. Vagy amikor a Medgyes Péter mint utazó nagykövet járta évei 13 hónapban a világot, minden eredmény nélkül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!