Szoboszlai gólt lőtt, a Liverpool rekordot döntött, a Milan kiesett
2021. december 08. 01:35
Napi BL-összefoglalónk kirakatába természetesen a magyar érdekeltségű és a továbbjutás szempontjából döntő jelentőségű találkozók kerültek.
2021. december 08. 01:35
p
2
0
2
Mentés
A kora esti találkozók közül az RB Leipzig – Manchester City volt számunkra igazán fontos, nem csak azért, mert Gulácsi Péter és Szoboszlai Dominik is a kezdőben kapott helyet (Willi Orbán nemrég épült fel koronavírus-fertőzéséből, így nem állhatott még rendelkezésre), hanem azért is, mert
az Union Berlin elleni hétvégi vereség után (1-2) robbant a bomba,
a vezetők menesztették az amerikai Jesse Marsch-t. Ideiglenesen Achim Beierlozer irányít, de a hírek szerint a jelöltek között ott van a Chelsea másodedzője, Löw Zsolt is, aki 2015 és 2018 között az RB Leipzig másodedzőjeként dolgozott.
A találkozó előtt köztudott volt, bárhogy is alakul a meccs, a City már továbbjutott, a Lipcse az „életben maradásért” azaz a 3. hely megtartásáért harcolt. Ha győz, biztos a harmadik pozíció, de persze, ha nem borul a papírforma, és a csoport másik találkozóján a PSG legyőzi az FC Bruges-t, mindenképpen a Lipcse jut az Európa Liga tavaszi körébe.
A németországi korlátozások miatt zárt kapuk mögött rendezték a mérkőzést, ezt a lipcsei szurkolók igazán bánhatták, hiszen ahogy várni lehetett, Pep Guardiola csapata csak rutinból játszott, a hazaiak viszont haraptak, és több helyzetet is dolgoztak ki.
Aztán a 24. percben számunkra fantasztikus jelenetsor következett: Gulácsitól indult az RB Leipzig akciója, a City-játékosok által visszafejelt labdával Konrad Laimer remekül ugratta ki honfitársunkat, akinek rutinfeladat volt elfektetnie az erre a találkozóra bizalmat kapó Zack Steffent, majd az üres kapuba gurított. Ezzel
a Paris SG után a csoport másik sztárklubjának is betalált Szoboszlai Dominik, így lipcsei színekben 19 mérkőzésen már hetedszer volt eredményes.
Sőt: a vezető gól után honfitársunk újra eredményes lehetett volna, egy beívelés után inkább előzékenyen középre fejelte a labdát, amelyet André Silva az amerikai kapus kezei stukkolt. Ha Dominik nem ennyire önzetlen, könnyen már két találat szerepelhetett volna a neve mellett! S bár a Manchester City is kidolgozott néhány helyzetet az első játékrész végén (De Bruyne és Foden révén) hazai előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.
A msodik játékrész csendesen csordogált, egészen a 71. percig, amikor is Forsberg beadását derék André barátunk már értékesítette, s bár a vége előtt negyed órával Mahrez még szépített, a csoportelsőséget már korábban bebiztosító, de ezen az estén motiválatlan Manchester Citynek esélye sem volt a pontszerzésre. Pláne úgy, hogy a 83. percben Walker – amikor a labda nem volt megjátszható közelségben – bokán rúgta André Silvát, így az angol már sétálhatott is lefelé… A papírformának megfelelően az A-csoportból a City mögött a Paris SG jutott tovább, az RB Leipzig az Európa Ligában folytathatja, míg az FC Bruges-től elköszöntünk.
A nap másik nagy rangadójára a B-csoportban került sor, ahol az AC Milan a szintén már csoportelsőként továbbjutó Liverpoolt fogadta. Ibrahimovicéknak csak a győzelem adott volna reményt a továbbjutásra (ehhez a Porto – Atléticó meccsnek is döntetlenre kellet volna végződnie), ám azért is kellett hajtaniuk, nehogy egy vereséggel végleg kiszálljanak a harcból. A Liverpoolnak pedig nem maradt más hátra, mint a csúcsdöntés: egy újabb győzelemmel történelmet írtak volna, hiszen a BL történetében első angol csapatként zárták volna száz százalékosan a csoportkört.
A lombardiaiak taktikusan kezdték a mérkőzést, hiszen tisztában voltak azzal, ha nekiesnek az angoloknak, Szalahék az életveszélyes kontráikkal könnyedén kivégzik őket. Az első fél óra végén aztán „felrobbant” a San Siro, ugyanis egy hazai szöglet után Minamino egy kacska mozdulattal olyannyira megtévesztette Alissont, hogy a brazil kapus csak beleütni tudott a labdába, a magyar fülnek pedig kellemesen csengő nevű Tomori rárobbant a labdára, és a legjobbkor szerezte élete első BL-találatát.
Azonban nem sokáig örülhettek a hazaiak, hiszen a vezető találat után hét perccel Oxlade-Chamberlain lövését még védte Maignan, a kipattanót azonban magabiztosan vágta a léc alá Mohamed Szalah, így az egyiptomi beállította Cristiano Ronaldo csúcsát: sorozatban hetedik idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésén is gólt szerzett.
A második játékrész 10. percében éppen a milánói gólszerző, Tomori hibázott hatalmasat, addig totyogott, amíg elvették tőle a labdát a liverpooliak, Mané lövését még hatalmas bravúrral, egy kézzel hárította Maignan, de a kipattanót Origi már bravúrosan a hálóba fejelte.
Ezután hamar kiderült: a kezdeti fellángolás ellenére a mai Milan és a Liverpool nincs egy súlycsoportban,
ráadásul Stefano Pioli együttese azért is szomorkodhat, mert az Atlético portói diadala azt jelentette: a piros-feketék még a vigaszágon, az EL-ben sem folytathatják…
A csoport másik mérkőzésén:
Porto - Atlético Madrid 1-3 (0-0)
G: S. Oliveira (90+6. – 11-esből) ill. Griezmann (56.), Correa (90.), De Paul (90+2.)
Bocsák Bence szerint az elmúlt három Eb-t tekintve a magyar válogatott most lehet a legmagabiztosabb. Nagyinterjú a nemzeti csapatról, a magyar foci angliai megítéléséről, leendő topjátékosainkról és a transzferguru érdeklődéséről.
„Ez egy teljesen észszerű dolog” – mondta Ohio állam republikánus szenátora a magyar kormány intézkedéséről. „Köszönöm, szenátor úr” – reagált Orbán Viktor politikai igazgatója.
p
5
1
19
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 2 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.