Magyar Nemzet: Nem tartják be a szabályokat a szállodahajók?

2019. július 18. 09:54

A Hableány-katasztrófa vizsgálata miatt kiderült, korábban is volt már séta- és szállodahajó közötti ütközés a Margit hídnál.

2019. július 18. 09:54

Mint az a csütörtöki cikkben a napilap írja, a május 29-i budapesti hajókatasztrófa nyomozása során meghallgatott magyar hajóstanúk közül többen is arról beszéltek, hogy a szállodahajók időnként fittyet hánynak a hajózási szabályzat (hsz) előírásainak vagy éppen az íratlan szabályoknak.

Például a nagy hajók rendre úgy kötnek el – indulnak útra – a kikötőpontonoktól, hogy semmiféle jelzést nem adnak, pedig a hajókürttel jelezniük kellene az indulást. Ez azonban nem is kötelező, egy kiskapu miatt: a szabályzat mellékletében található 7.12 cikkben ugyanis az olvasható a Magyar Nemzet szerint, hogy a 1652–1642 folyamkilométer közötti Duna-szakaszon elinduláskor csak szükséghelyzetben adható hangjelzés.

Azaz a Duna Aréna és a Déli vasúti összekötő híd közötti Duna-szakaszon alapból tilos induláskor kürtjelzést adni.

A hsz-ben azonban nem ez volt az egyetlen, a józan közlekedésbiztonságnak ellentmondó kitétel. Korábban ugyanezen a szakaszon a szállodahajók gond nélkül menetből keresztbe fordultak a Dunán, némelyikük ráadásul úgy, hogy hangjelzést sem adott, két éve azonban megtiltották ezt a rendkívül balesetveszélyes manővert a belső fővárosi szakaszon.

Más panasz is megfogalmazódik a katasztrófa jegyzőkönyveiben a szállodahajókra vonatkozóan. Az egyik vallomás szerint: „Ritkán (de) előfordul, hogy a nagyobb hajók nem adják meg a kisebbnek az elsőbbséget, legyen az akár híd előtt […] az ukrán/orosz/román hajóvezetők kevésbé körültekintően vezetnek, túl gyorsan mennek, rosszul választják meg a sebességüket […] tavaly az egyik hajónk – nyáron vagy ősszel – koccant egy nagyobb hajóval. Az is szállodahajó volt […] Nem történt nagyobb baleset, sérülés sem keletkezett…A nagy hajó neve […] Modigliani […] a mi hajónk volt a Pres­tige […] A baleset oka az volt, hogy (a Modigliani) rosszul fordított, és a farával nekiütközött a mi hajónknak.”

Egy másik tanú arról beszélt, hogy a Duna budapesti szakaszán jobbra tartási kötelezettség van érvényben, de szerinte igazából nincs szabályozva, hogy ki hol megy, hogyan közlekedik. „A kishajókon nagyon oda kell figyelni, hogy a szállodahajók ne vágjanak be elé, mert ilyen is gyakran előfordul” – állítja.

Mint a lapban megjegyzik, a „magyar hajós tanúk szerint egyenesen csoda, hogy eddig nem történt katasztrófa, a szállodahajók ugyanis időnként úgy közlekednek, mintha más nem is hajózna a Dunán”.

Ismeretes, a Viking ukrán kapitányát, Jurij Csaplinszkijt gondatlanságból elkövetett vízi közlekedés veszélyeztetése vétségének elkövetése miatt gyanúsították meg. Előtte még tanúként hallgatták ki és ügyvédje szerint tagadta, hogy bármilyen szabályt megszegett volna. Gyanúsítottként már nem tett vallomást.

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
basatu
2019. július 18. 19:04
Sokan itt a hangjelzéseken rágódnak,pedig a szabályok betartásán,betartatásán kellene rágódni.A vízi rendőrség mint általában a rendőrség sehol sincs,Nos ez az életünk szinte minden területén mindenki felrúgja a szabályokat és a törvényeinket.Ebben a katasztrófában is a fő ok ez volt.Megkockáztatom hogy további katasztrófák várhatóak a közutakon,a víziutakon és a levegőben is.Az átkosban azért jobban odafigyeltek ezekre a dolgokra.Például megjegyzem hogy az egész országban a városok felett is úgy kóborolnak a repülőgépek mint egy rendetlen birkacsorda,leadják az útvonal tervet és arra mennek amerre akarnak.Szóval bármikor bekövetkezhet egy katasztrófa,mondjuk itt Budapesten is.Rendszeresen kis magasságon a város felett dübörögnek az utasgépek,és mindenféle ósdi és új gépek,még éjjel is.Nos az átkosban próbálták volna ezt megtenni!Mivel ilyen hogy OLP nincs így mindenki megy amerre lát.Ha bekövetkezik egy újabb katasztrófa akkor ugyan úgy mint a viking esetében az idióta hatóságok jog alkalmazók ugyan azokat a hibákat fogják elkövetni mint a viking esetében,azaz mormognak valamit és elül a vihar.A birka nép meg csak tűri hogy az életével a bugyant politikusok közszolgák játszadozzanak ,hisz már régóta nem az életé az elsőbbség hanem a pénzé!
Akitlosz
2019. július 18. 16:49
"Magyar Nemzet: Nem tartják be a szabályokat a szállodahajók?" A szállodahajó csak egy tárgy, nincsen agya, nem tud gondolkodni, nem érdekli az emberek által kitalált szabályok, amelyek amúgy is az emberek számára íródnak, és nem a szállodahajók számára.
Robur
2019. július 18. 16:17
És ki a felelős azért, hogy ezt eddig nem ellenőrízték?
Gyéressy Károly
2019. július 18. 11:07
Az okos újságírók állandóan ezen a hangjelzés témán rugóznak. Valaki elmondhatná már nekik, hogy senki, soha, sehol nem ad hangjelzést. Az nagyon ritka, amióta rádiók vannak a hajókon. Budapesten meg tilos. Nem csak induláskor, hanem fordításkor is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!