Nicsak, ki tér vissza a politikai életbe?

2019. július 15. 22:03

Nagy horderejű bejelentést tett a Momentum.

2019. július 15. 22:03

Az elmúlt közel egy évet a politikától távolabb töltöttem. Ez az időszak megerősített abban az elhatározásomban, hogy képességeimhez és erőmhöz mérten a legtöbbet tegyek a NER hazug és romboló rendszerének lebontásáért. És azért, hogy egy kiegyensúlyozott, fenntartható és európai Magyarországot kezdjünk el végre közösen építeni.

Ezért döntöttem úgy, hogy az októberi önkormányzati választáson közös ellenzéki képviselőjelöltként megmérettetem magam Budapest 11. kerületében, ahol születtem, és ahol életem egy jelentős részét töltöttem és töltöm. Dr. László Imre ellenzéki polgármesterjelölttel és országgyűlési képviselővel, valamint egy sor eltökélt és rátermett jelölttársammal már most is azért dolgozunk, hogy októberben együtt örülhessünk Újbuda és Budapest, és persze Magyarország közös sikerének. De addig még rengeteg munka áll előttünk. Tartsatok, tartsanak velünk!” – írja Facebook-oldalán a Momentum politikusa, Orosz Anna, aki tavaly májusi visszavonulása után a Political Capital elemzőjeként és kommunikációs munkatársaként is kipróbálta magát.

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Az ajtónak támaszkodni tilos
2019. július 26. 08:21
Ez ki ez? Újabb botmixeres?
Mankó
2019. július 16. 17:51
Szerintem a pénz volt keveseb.
atila68
2019. július 16. 14:25
Ki ez a kócos kisfiú?
Pala28
2019. július 16. 14:07
Magyarország pöcegödrébe (Budapest), pontosan és tökéletesen beleillik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!