Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Feri és a lábtörlő

2019. június 19. 16:41

Volt az ellenzéknek minimum 10 éve arra, hogy megszabaduljanak Feritől.

2019. június 19. 16:41
Nyilvánvaló Kapitány
Tutiblog

„Volt az ellenzéknek minimum 10 éve arra, hogy megszabaduljanak Feritől. Ezt is elkúrták, nem kicsit, nagyon. Most megtapasztalhatják, milyen érzés lábtörlőként viaskodni egy megvadult foxival.

Feritől nem szabadultak meg 2006-ban, amikor répaszínűre veretett pár ezer embert Budapesten és mellesleg tönkretette az országot. Feritől nem szabadultak meg 2010-ben, amikor a Pojáca rettenetes miniszterelnökségére emlékezve kétharmados győzelmet aratott a Fidesz. Feritől akkor sem szabadultak meg, amikor 2011-ben kiszakította elkötelezett holdudvarát az MSZP-ből és kiléptek a frakcióból. Ugyan, miért is kellene vele foglalkozni – gondolhatták a bárgyú szocialisták. Feri maradt, alámerült, kibekkelt és túlélte, most megerősödve visszatért, és úgy fogja darabokra szaggatni a haladó tábort, hogy a végén még elegánsan le is pisálja a romokat.

(...)

Szanyi Kapitány mondhat bölcseket, KariGeri szelfizhet megnyúlt arccal, a végén úgyis Ferinek fognak plakátolni. 

A baloldali választók meg gondolkodhatnak a sarokban…”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karbantartó9
2019. június 21. 06:17
A Fidesznek is volt 9 éve kétharmaddal, hogy börtönbe zárassa ezt a tetves szemkilövető hazaárulót!
cutcopy
2019. június 20. 13:19
"Szanyi Kapitány mondhat bölcseket, KariGeri szelfizhet megnyúlt arccal, a végén úgyis Ferinek fognak plakátolni" Aki 2006 szept 17 után is Ferinek dolgozott, az már örökre neki fog, és köztudott, hogy ez mindkettejükre igaz..
áfonya
2019. június 20. 06:44
Fidesz-KDNP: Gyurcsányék mindig csak el akartak venni a magyar családoktól MTI Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett ellenzék mindig csak el akar venni a családoktól – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a kormánypártok nevében szerdán. A politikus arra reagált, hogy az Országgyűlés megkezdte a jövő évi költségvetés tárgyalását. Mint mondta, a 2020-as költségvetés a családok költségvetése. Értékelése szerint . Gyurcsányék mindig csak el akarnak venni a családoktól, mindent sajnálnak tőlük, miközben az Európai Parlamentben minden egyes bevándorláspárti javaslatot támogatnak.„Az ellenzék semmit nem változik, ugyanazok a Gyurcsányék törtek az ellenzék élére, akik megnehezítették a gyermeket nevelő családok életét, és akik egyszer már tönkretették az országot” – mondta a kormánypárti politikus. Elvették az egy- és kétgyermekesek családi adókedvezményét, eltörölték az otthonteremtési támogatásokat, elvették a hároméves gyest az édesanyáktól, bölcsődéket, óvodákat, iskolákat zártak be – sorolta Nacsa Lőrinc, jelezve: mindezek visszaállítását sem támogatták és „zsigerből támadnak” minden új családtámogatást. „Ők nem támogatták a magyar gazdaságot, a magyar vállalkozásokat segítő adócsökkentéseket, továbbá azt sem, hogy többet fordítsunk az ország védelmére, a biztonságra, az egészségügyre, az oktatásra” – mondta a képviselő.
ThunderDan
2019. június 19. 21:45
Erről beszélünk évek óta. Nagyon fontos írás. Terjeszteni kellene az ellenzéki szavazók között...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!