Ferenc pápa levele Jakubinyi György erdélyi érseknek

2019. június 19. 16:30

Örvendtem, hogy személyesen megismerhettem egyházatok valóságát, mely oly gazdag a hagyományokban, olyan élő és elkötelezett a hit örömének megvallásában.

2019. június 19. 16:30
Ferenc pápa
Magyar Kurír

„Főtisztelendő Jakubinyi György-Miklós gyulafehérvári érseknek

Újból meg szeretném erősíteni Főtisztelendőségednek, a püspököknek, a papoknak, a megszentelt személyeknek és a híveknek mélységes köszönetemet azért a szívélyes fogadtatásért és figyelemért, mellyel előkészítettétek apostoli látogatásomat a csíksomlyói Mária-kegyhelyre.

Örvendtem, hogy személyesen megismerhettem egyházatok valóságát, mely oly gazdag a hagyományokban, olyan élő és elkötelezett a hit örömének megvallásában. Az Úr tartson meg benneteket a hitben és az apostoli buzgóságban, a Szűzanya pedig oltalmazzon és támogassa az Egyház iránti szolgálatotokat!

Imáimmal kísérlek, azért, hogy a helyi egyház növekedjen és bátran tegyen tanúságot mindenki előtt Isten irgalmas szeretetéről. Imádkozzatok ti is értem! A jó Isten áldjon meg mindannyiatokat! 

Testvéri szeretettel Krisztusban,

Ferenc

Vatikán, 2019. június 8.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HattoryHanzo
2019. június 19. 18:43
Könnyesre röhögöm magam a teljesen stupid nersevik katolikusokon. A református Orbán seggét napjában kétszer kinyalják, de Róma püspöke egy liberális pöcs. Köszönöm, Istenem, hogy református vagyok. Áldás, békesség.
u.cserkész
2019. június 19. 17:52
Azért egy-két jó szót elmondhatna itt-ott a szentatya az erdélyi keresztények védelmében.. Legalább annyit, mint a migránsok érdekében.
szandi-mandi
2019. június 19. 17:43
Bárányok vagyunk, nem marhák. Pontosan tudjuk, hogy miben melyik pápára kell hallgatnunk. Az ítélkezés pedig nem a mi dolgunk. Az e világi ítéletet pedig az idő, a történelem fogja megadni. Néha hamarabb, mint gondolnánk.
zakar zoltán béla
2019. június 19. 17:33
Benedek-János Pál....Ők igen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!