Válasz Körösényi Andrásnak

2019. február 21. 15:38

Sokan a nemzetközi botránykeltésben érdekeltek.

2019. február 21. 15:38
Szarka László Csaba
Magyar Nemzet

„2018 júniusa és decembere között kilenc MTA-elnökségi ülésen, több főigazgatói értekezleten és egy közgyűlésen vettem részt. Közvetlen tapasztalataim szerint azért nem született mindeddig megegyezés, mert azoknak a közgyűlési és elnökségi tagoknak egy része, akiknek valójában nincs közük a kutatóhálózathoz, politikai küzdelmet folytatnak a kormány ellen. Egyre világosabban látszik, hogy részükről a cél nem a probléma megoldása, hanem a minél nagyobb nemzetközi botránykeltés.

A jelenlegi MTA-kommunikáció is többnyire őket segíti, sőt irányítja. Felismerhetők itt-ott az Alinsky-módszer elemei is. Lehet, hogy a kutatóintézet-hálózat ebbe fog belepusztulni, de persze azt is ráfogják majd Palkovicsra. Tudható, hogy most is van a fiókban egy-két előremutató javaslat, de azok higgadt megtárgyalásához csendegyezmény, a külső zavaró tényezők kiszűrése, a sértődöttség visszafogása, az érzelmek kikapcsolása kellene. Egy biztos: a felelős vezetők mind a kormány, mind az MTA oldaláról megoldást szeretnének.

Nyilvánvalóan maradnak kényes kérdések még abban az esetben is, ha a kutatóhálózat lényegében az MTA keretein belül maradna. Lehetséges-e például az objektív tudomány képé­ben tetszelgő, kőkemény globalista értékrendszer hirdetése az akadémia mint nemzeti közintézmény keretein belül? Normális körülmények között, normális kutatók körében az értékrendi elkötelezettség abszolút magánügy (a természettudományokban mindenképpen), de a jelenlegi polarizált Európában elkerülhetetlen, hogy ide vagy oda álljunk. Vajon ki hova áll?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2019. szeptember 25. 08:45
Szarka László Csaba rendes taggá választásának tényének fényében(:-)) különösen érdekes visszaolvasni ezt pár hozzászólást - egész világosan látszik, hogy idióta Körössényivel az élen, kik keverik a fekáliát.
kortárs
2019. február 21. 21:18
A helyiségnév + 'i' vezetéknevű társadalomtudósok, valójábn gyakorló marxisták, akiknek munkássága kimerül a hungarofób, krisztianofób, szocialista társadalommérnökösködésből. Soha egy új, releváns gondolat nem született tőlük, csak a tudományoskodás köntösében a felsőbbrendűségük dokumentálása, foximaxi okoskodásuk...
sors
2019. február 21. 21:07
Nagyon véresszájúak ezek az akadémikus urak, főhatalmú egyetemi tanár urak... És ez megy legalább 20 éve. Le kéne már számolni velük... Ezt nem tudom megérteni, hogy miért nem lehet egy igazi nagytakarítást csinálni.
zakar zoltán béla
2019. február 21. 19:29
Se több!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!