A híresztelésekkel ellentétben a győri Audi sem áll le

2022. március 17. 17:21

Előbb az Audi központ, majd ma az Audi Hungária is megtartotta éves sajtótájékoztatóját. Összesítve kevesebb kocsit értékesített az Audi tavaly, mint egy évvel korábban, működési eredménye viszont rekordnagyságot ért el. Tavaly a chiphiány, most az ukrajnai háborús helyzet okoz gondokat az ellátási láncban. Az Audi Hungária sajtótájékoztatóján megnyugtattak, gondok adódhatnak, de dolgoznak a megoldásukon, így nem kell félni a teljes leállástól, ahogy arról egyes portálok vizionáltak.

2022. március 17. 17:21
null

A német vállalat csütörtökön ismertetett adatai szerint 2021-ben a járművek elektronikájához szükséges számítógépes chipek hiánya ellenére csupán 0,7 százalékkal csökkent az értékesítés, így

1,68 millió Audit értékesítettek az előző évi 1,7 millió után.

Azonban a bevétel 49,9 milliárd euróról 53 milliárd euróra emelkedett, a működési eredmény pedig minden korábbinál magasabbra, 5,4 milliárd euróra ugrott az egy évvel korábbi 2,5 milliárd euróról.

A Volkswagen csoporthoz tartozó bajor társaság vezetőinek online tájékoztatóján elmondták, hogy a nehéz üzleti környezetben elért eredmények elsősorban annak tulajdoníthatók, hogy az Audinál sikerült érvényesíteni az árszabási elképzeléseket - a gyár kedvező feltételekkel tudta eladni a kocsikat - és igen jól teljesített a céghez tartozó másik két márka, a Lamborghini és a Ducati.

Lamborghini luxusautóból 8405 darabot adtak el, 13 százalékkal többet az előző évi 7430-nál, a bevétel 1,6 milliárd euróról 1,9 milliárd euróra, az üzemi eredmény 264 millió euróról 393 millió euróra nőtt. Ducati luxus-motorkerékpárból az egy évvel korábbi 48 ezer után 59 ezer darabot értékesítettek, 676 millióról 878 millió euróra emelkedő bevétel és 24 millióról 61 millió euróra emelkedő működési eredmény mellett.

A társaság az Ukrajna elleni orosz invázió előtt készített előrejelzésében azzal számolt, hogy az idén az értékesítési darabszám 1,8-1,9 millió között, a bevétel 62-65 milliárd euró között lehet. A háború miatt visszavonták az előrejelzést. Jürgen Rittersberger pénzügyi igazgató a vállalat ingolstadti központjából közvetített tájékoztatón kiemelte, hogy a chipellátás ugyan az év elejére javult, így januárban és februárban már a megszokott rendben ment a termelés, de a háború miatt a március-áprilisi időszakban ismét komoly nehézségek mutatkoznak.

Az igazgatótanács elnöke, Markus Duesmann az orosz invázióból adódó gondokról elmondta, hogy

eddig az Audi minden európai gyárához ukrajnai beszállítóktól vásároltak kábelkötegeket.

Most más európai, valamint észak-afrikai, távol-keleti, és még mexikói partnerek közreműködésével is igyekeznek biztosítani az ellátást. Több ukrajnai üzemben is megpróbálják folytatni a termelést - mondta Markus Duesmann, megrendítőnek nevezve a légvédelmi bunkerben élő és sokszor három műszakban dolgozó ukrán szakemberek helytállását.

Az Audi Hungária is megtartotta az éves sajtótájékoztatóját

Az Audi Hungária képviselői leszögezték, hogy a vállalat biztos munkahelyeket tart fenn, biztonságos gyártásra törekszik és a célja, hogy egy vevőjének se kelljen sokat várni a teljesítésre. A konszern újabb márkák gyártását és több beruházást is tervez a jövőben, szó sincs leállásról. A győri gyártásban a termelési rendszer rugalmas, ami állandóan nyitottságot ad a konszern többi márkájának gyártására is.

Az Audi Hungaria kiemelkedő termelési eredményt ért el a 2021-es évben: a vállalatnál 1 620 767 motort, köztük 96 976 elektromos hajtást gyártottak le, így az e-motorok aránya már elérte a teljes gyártási volumen 6 százalékát. A járműgyártásban 171 015 autó gördült le a gyártósorról, amely eredmény rekordot jelent az Audi Hungaria történetében.
Az Audi Hungaria a világ legnagyobb motorgyáraként az elmúlt évben összesen 1 620 767 motort gyártott, köztük 158 457 háromhengeres- és 735 857 négyhengeres benzinmotort. Emellett 259 898 négyhengeres dízelmotor készült Győrben. A legendás öthengeres Otto-motorból 12 155 darabot gyártott a vállalat, míg hathengeres motorokból 257 087 benzin- és 96 162 dízelmotor készült. A vállalat 4 175 nyolc- és tízhengeres motort gyártott. Az elmúlt évben 96 976 e-motort gyártott a vállalat vevői számára.
A legyártott 171 015 Audi modellből 102 833 darab Audi Q3-as és  59 693 Audi Q3 Sportback modell készült. A Q3 és Q3 Sportback modellek közül 20 957 darab plug-in-hibrid modell volt. Az Audi TT családból még készült  6 534 Coupé és 1 955 Roadster.

Az Audi Hungaria a világ legnagyobb motorgyáraként az elmúlt évben összesen 1 620 767 motort gyártott, köztük 158 457 háromhengeres- és 735 857 négyhengeres benzinmotort. Emellett 259 898 négyhengeres dízelmotor készült Győrben. A legendás öthengeres Otto-motorból 12 155 darabot gyártott a vállalat, míg hathengeres motorokból 257 087 benzin- és 96 162 dízelmotor készült. A vállalat 4 175 nyolc- és tízhengeres motort gyártott. Az elmúlt évben 96 976 e-motort gyártott a vállalat vevői számára. A legyártott 171 015 Audi modellből 102 833 darab Audi Q3-as és  59 693 Audi Q3 Sportback modell készült. A Q3 és Q3 Sportback modellek közül 20 957 darab plug-in-hibrid modell volt. Az Audi TT családból még készült  6 534 Coupé és 1 955 Roadster.

Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke elmondta, hogy tavaly a beruházások legnagyobb része az elektromos motorgyártás, ezen belül is az új generációs elektromos hajtások, a PPE (premium platform electric) motorok területére érkezett. Az első gyártósort már telepítették, és a fejlesztést idén is folytatják.

A gyártás bővítését is bejelentették a szerszámgyárban, a nagy komplexitású acél- és alumínium elemek területén. Mivel ennek a szegmensnek a megrendelés-állománya folyamatosan növekszik, ezért a vállalat a tavalyi évben kezdte meg a szerszámgyár 6300 négyzetméteres bővítését, amely lehetővé teszi az exkluzívszériás-gyártás kapacitásainak további növelését más márkák számára is.

A fejlesztéseik másik fontos területének a Shared Competence Centert (SCC) jelölték meg. Az üzleti modellünk alkalmazkodóképessége miatt, az Audi Hungaria az elmúlt 15 évben az ún. Shared Services (közös szolgáltatások) széles spektrumát építette ki. Olyan közös kompetenciák ezek (Shared Competences), melyek az egész Volkswagen Konszern szolgálatában állnak. Jelenleg is már mintegy 800 munkatárs dolgozik Győrben, Győrből a világ különböző pontjain működő konszerntelephelyek tevékenységeit támogatva a beszerzés, IT, pénzügy, logisztika, fejlesztés és minőségbiztosítás területének munkáját. Folyamatosan dolgoznak szolgáltatási portfóliójuk átfogó és célirányos továbbfejlesztésén, egyesítik erősségeiket, a központi irányítás előnyeit, széleskörű kompetenciákat.

Az Audi Hungaria Zrt. árbevétele 2,6 százalékkal nőtt tavaly, adózott eredménye azonban több mint 30 százalékkal csökkent, miközben a cég 3 százalékkal kevesebb motort gyártott, de több mint 10 százalékkal több autót készített, mint egy évvel korábban.  
Tavaly 7,717 milliárd euró (2866,48 milliárd forint) árbevételt ért el az Audi Hungaria Zrt., 2,6 százalékkal, 199 millió euróval többet, mint 2020-ban. A társaság adózott eredménye 332 millió euró (12,332 milliárd forint) lett, 33 százalékkal, 167,1 millió euróval (6,2 milliárd forint) kevesebb, mint az előző évben.
A győri székhelyű járműgyártó vállalat tavaly 162,6 millió euró (60,398 milliárd forint) értékben folytatott beruházásokat, amellyel az összes beruházás értéke a vállalat alapítása óta elérte a 11,95 milliárd eurót (4438,828 milliárd forint).

Tavaly 7,717 milliárd euró (2866,48 milliárd forint) árbevételt ért el az Audi Hungaria Zrt., 2,6 százalékkal, 199 millió euróval többet, mint 2020-ban. A társaság adózott eredménye 332 millió euró (12,332 milliárd forint) lett, 33 százalékkal, 167,1 millió euróval (6,2 milliárd forint) kevesebb, mint az előző évben. A győri székhelyű járműgyártó vállalat tavaly 162,6 millió euró (60,398 milliárd forint) értékben folytatott beruházásokat, amellyel az összes beruházás értéke a vállalat alapítása óta elérte a 11,95 milliárd eurót (4438,828 milliárd forint).

Az Audi Hungária továbbra is a régió legnagyobb munkáltatója, 2021. december 31-én 11 983 munkatársat foglalkoztatott, az alkalmazottak száma 12 százalékkal nőtt.  A munkavállalóik javadalmazásánál az inflációkövetésről döntöttek, ezért a munkavállalók bérét 1,8 százalékos emeléssel korrigálják, plusz prémium bevezetésről is döntöttek, ez a havi bér 1,4-szerese lesz, amit a márciusi bérrel fizetnek ki.

Problémák a gyártásban

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a félvezetők utánpótlását stabilizálták, bár voltak kiesések az egyes műszakban, de ezt a koronavírus járvány alatt is meg tudták oldani a szakszervezetekkel megállapodott játékszabályok mentén. Lépésről-lépésre kőkemény munkával stabilizálták a helyzetet, ami nagy teljesítmény.

Az ukrán háború elképzelhetetlen kihívások elé állítja az egész autóipart, a kihatásokat igyekeznek leszorítani a lehető legkisebb mértékre.

A háborús térségből 80 beszállítójuk van, többek közt a motorokhoz használt kábelkötegeknél.

Ma az első műszakok elmaradtak, és valóban nem jók a kilátások, de éppen mai nap folyamán kaptak olyan híreket, hogy bár lesznek fennakadásaik, de meg fogják tudni oldani a helyzetet. Ezzel határozottan cáfolták azokat a híreket, miszerint leállna a gyártás.

Az a céljuk, hogy árbevételben behozzák ezeket a kieséseket az év végéig, és komoly lehetőségeik vannak ennek megoldására

- mondta bizakodva Alfons Dintner.

A vállalat az egyik legnagyobb exportőr. Az Audi konszern döntésének megfelelően az Audi Hungaria leállította az Oroszországba irányuló exportot. Az oroszországi kivitel az Audi Hungariát érintően „visszafogott”, így az éves teljes volumenhez képest  nem drámai az arány.

Legnagyobb munkáltatóként felelősen vesznek részt a térség fejlesztésében, és nem terveznek befékezést az autóipari fejlesztések és kompetencia típusú fejlesztésekben.

Az egész konszernnek 150 magyar beszállítója van, 78 hazai vállalat az Audi Hungáriának közvetlenül szállít be.

A jövő stabilitása a cél

Magyarországon régóta jó a kapcsolatuk a mindenkori kormányokkal, együtt dolgoznak a fejlesztéseken, a digitalizáció, a környezetvédelem területén, illetve további innovatív témákban.  Emellett a műszaki fejlesztés területére is több milliárd forintos beruházást szánnak. Kérdésre válaszolva elmondták, hogy

az évtized végére már több villanyautót fognak gyártani, mint belső égésű motorosat. 

Azt is elmondták, hogy bár az e-autók előállításához kevesebb munkatárs kell, de nem számolnak elbocsátásokkal, törekedni fognak a dolgozói gárda megtartására.

Az akkumulátorgyár tekintetében a konszernen belül hat telephelyről zajlik a vita, ebből 4 kerülne Közép-Kelet-Európába. Magyarország kormánya is több helyszínt felkínált, de a jövendő telephelyről a konszern központjában döntenek.

A vállalat magyarországi segélyszervezeteken keresztül 250 ezer euróval (92,9 millió forint) támogatja az Ukrajnából Magyarországra érkező háborús menekültek ellátását.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!