„Legalább tíz évre van szükség a károk helyreállítására” – kendőzetlenül beszélt hazája állapotáról az ukrán vezető

2024. február 23. 10:10

Az ukrán miniszterelnök-helyettes szerint „a súlyosabb károkat két-három év alatt helyre lehetne állítani, de a folyamat összességében öt vagy akár tíz évig is eltarthat”.

2024. február 23. 10:10

Ha az Ukrajna elleni háború most véget érne, akkor is legalább tíz évre volna szükség a károk helyreállítására megfelelő pénzügyi háttérrel – jelentette ki Olekszandr Kubrakov ukrán miniszterelnök-helyettes és infrastrukturális miniszter a dpa hírügynökségnek adott és pénteken megjelent interjújában.

„A súlyosabb károkat két-három év alatt helyre lehetne állítani, de a folyamat összességében öt vagy akár tíz évig is eltarthat” – tette hozzá. Szombaton lesz két éve, hogy kitört az ukrajnai háború.

Kubrakov az ENSZ, a Világbank és az Európai Unió adataira hivatkozva közölte, hogy 500 milliárd euróra (193,9 ezermilliárd forint) becsülik az ez idő alatt okozott háborús károkat.

Továbbá hangsúlyozta, hogy a Németország által nyújtott újjáépítési és katonai segítség a háborús menekültek hazatérését is segíti.

„Emberek százai és ezrei térhetnek haza” – jelentette ki. A miniszterelnök-helyettes szerint a Németország által átadott légvédelmi rendszerek különleges szerepet játszanak a harcokban, védelmet nyújtanak az embereknek.

Ennek a védelemnek az ismeretében a menekültek könnyen dönthetnek úgy, hogy visszatérnek Németországból Ukrajnába”

– tette hozzá.

Jelenleg több mint egymillió ukrajnai háborús menekültet tartanak nyilván Németországban. Az ukrán hadsereg tájékoztatása szerint Oroszország péntekre virradóan 31 drónnal támadta Ukrajnát, a légvédelem ebből 23-at megsemmisített.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: DURSUN AYDEMIR / ANADOLU AGENCY / ANADOLU VIA AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2024. február 23. 22:37
Ne aggódj az oroszok megcsinálják hamar
Mich99
2024. február 23. 20:07
Az oroszoknak elég volt egy év Mariopul újraépítésére. Háború alatt. Ukrajnában a Dombason kívül sehol sem volt olyan pusztítás!
Korrupt Kornél
2024. február 23. 19:56
Fizessék meg az angolok és a jenkik! Ez a két banda nem akarja a békét!
euphorbiapulcherrima
2024. február 23. 15:52
Sokba fog ez kerülni Európának /és nekünk/ Még évtizedekig fogják pumpolni az országokat-"szolidaritás elvtársak!"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!