„Nem akarok a saját hazámban idegen lenni” – így szavaznak a lengyelek

2023. október 15. 20:19

Migráció, abortusz, gazdaság. Úgy tűnik, ezek a témák foglalkoztatják a leginkább a lengyel szavazókat.

2023. október 15. 20:19
null
Forisek Ádám
Forisek Ádám

Kövesse velünk a választás eredményeit, kattintson Facebook- vagy YouTube videónkra! 

***

Vasárnap választ Lengyelország, amelyet a Mandiner is közvetít. Lengyel szavazókat kérdeztünk arról, hogyan állnak a voksoláshoz, mik a legfontosabb témák, hogyan éreznek, és miképp gondolkodnak a jövőről. 

„Hát persze, hogy PiS-re szavazok” – vágta rá kérdésünkre a nyolcvan esztendős Pan Piotrek, aki egész életét bányászatban dolgozta végig. Elmondása szerint a kormánypártoknak hála stabil gazdasági növekedés jellemezt Lengyelországot, véleménye szerint ezt az utat kell folytatni.

Nem így gondolkodik az ötvenéves Mateusz, aki mezőgazdaságban dolgozik, és így természetesen az ukrán gabonaügy sem érintette semlegesen, sőt: meglehetősen nehéz helyzetbe került emiatt az elmúlt időszakban. Ő azonban a lengyel gazdákhoz képest pont fordítva látja az ügyet: szerinte a PiS hibája, hogy nem ellenőrizte kellően az országba Ukrajna felől beérkező gabonát, helyette megvárták a választást, hogy felkorbácsolhassák az indulatokat. Gazdasági kérdésekben nem ért egyet a kormánnyal, és szociális intézkedéseivel. „Kettő meg kettő mindig négy lesz. Sem három, sem öt” – fogalmaz, szerinte ezt nem érti a kormány, és ennek eredménye az, hogy Lengyelországban is egyre nagyobb problémát jelent az infláció. 

Nem akarok kívülálló lenni a saját hazámban” 

– ezt már egy másik megszólaló, a 23. életévét éppen betöltött Natalia mondja lapunknak. Fiatal nőként a legfőbb problémája a kormánypártokkal a szigorú abortusztörvény. A sokkal liberálisabb szabályozás híve, azonban abban a sajátos helyzetben van, hogy Nagy-Britanniában él és dolgozik, és az ottani helyzet elborzasztja. A migrációt messzemenőkig elutasítja, nem kívánja Lengyelországban is látni a Nagy-Britanniában egyre inkább elterjedtebb „inverz-rasszizmust”. Elmondása szerint egyre több álláshirdetésből például kizárják a fehér jelentkezőket, ezt a trendet egy az egyben szeretné elkerülni. 

Ezért sem szavaz Tuskra, hanem a Harmadik Útra adja a voksát. 

Tusk számomra egy áruló” 

– erősíti meg barátnője, Monika. Elmondása szerint hiába építette az ellenzék a kampányát a nőkre, ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy „bárki a rosszabbakra akarna szavazni. Az abortusz szigorítása miatt ő sem tartja elképzelhetőnek, hogy a PiS-re szavazzon, de Tusk számára épp ennyire ki van zárva. Azt mondta: a legutolsó pillanatig gondolkodni fog, a Harmadik Út és az Új Baloldal között.

***

Nyitókép: Wojtek Radwanski / AFP

 

Kapcsolódó cikkek a Lengyel választás aktában.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. október 15. 22:13
A lengyeleknek több eszük van,mint a magyaroknak…
Zubkov
2023. október 15. 21:32
Hülye lengyelek. Mentek lassan a levesbe. Vége a jólétnek, ha vége a konzervatív kományzásnak!
Lami66
2023. október 15. 21:22
Hoppá! Ezt nem láttuk jönni! Új kifejezést tanulhattunk meg: inverz-rasszizmus. Amikor a fehéreket zárják ki valamiből És ez terjed nyugaton.
need-info
2023. október 15. 21:11
Ha a helyes útat választják, ami a mi irányunk is, akkor erősek leszünk. Bízunk benne, hogy észnél vannak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!