Kína kétszer is figyelmeztette Borrellt, kérdés, hogy eljutott-e az EU-hoz az információ

2023. július 18. 05:35

Peking érezhetően ingerült lett a kilincset egymásnak adó európai politikusok „elvárásaitól”.

2023. július 18. 05:35
Béres Sándor
Béres Sándor

A Mandiner olvasói emlékezhetnek: az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell áprilisban pozitív COVID-tesztje miatt volt kénytelen elhalasztani kínai útját, azonban

július elején Kína törölte az EU-s főképviselő látogatását, mégpedig minden indoklás nélkül.

Első figyelmeztetés?

Borrell a tervek szerint 2023. július 10-én utazott volna Kínába, hogy „stratégiai kérdéseket” vitasson meg  ottani kollégájával, elsősorban az emberi jogok tiszteletben tartásáról és az orosz-ukrán háborúról.

Kína azonban érezhetően ingerült lett a kilincset egymásnak adó európai politikusok „elvárásaitól”, miközben az Európai Unió immár gazdaságbiztonsági stratégiája részévé tette az értelmezhetetlen „kockázatmentesítés” kifejezést, amely a gyakorlatban a kínai kereskedelmi kapcsolatok fokozatos leépítését célozza meg, a világ második legnagyobb gazdaságát „gazdasági versenytársnak és rendszerszintű riválisnak” nevezve.

Borrell május végén már tompítani igyekezett az EU–Kína feszültséget, és minden lehetséges helyen azt kommunikálta, hogy az uniónak esze ágában sincs leválni a kínai kereskedelemről,  mindössze a „kockázatmentesítés” jegyében igyekszik alternatív megoldásokat is találni. Úgy tűnik, ez sem nyerte el teljes mértékben Peking tetszését.

Kína nem indokolta ugyan Borrell látogatásának törlését, az azonban világos, hogy Peking megunta a diplomáciai könnyed játékot, és válaszul a folyamatos kereskedelmi, gazdasági provokációkra, keményebb lépésekre szánta el magát. Július elején úgy döntött, a fenyegetésekre fenyegetéssel válaszol, és bejelentette, hogy korlátozni fogja a kritikus ásványi anyagok, első körben a gallium és a germánium exportját. Erről itt írtunk bővebben.

Ezt is ajánljuk a témában

Második figyelmeztetés?

Kína azonban itt nem állt meg. A Politico szombati cikke szerint

Peking már azt kéri az EU-tól: „tisztázza” végre álláspontját a Kínával való stratégiai kapcsolatait illetően.

Az EU-nak ugyanis szerintük „nem szabad meginognia” a Pekinggel való kapcsolatának előmozdítása terén, „nem beszélve olyan kijelentésekről és lépésekről, amelyek visszafordítják az időt” – idézi a brüsszeli lap Wang Yi kínai vezető diplomatát, aki Borrellnek, az EU külügyi főképviselőjének címezte fenti szavait.

Wang Yi, a Kínai Külügyi Központi Bizottság hivatalának igazgatója a délkelet-ázsiai nemzetek pénteki jakartai találkozóján egyeztetett Borrellel – néhány héttel azután, hogy az EU vezetői megállapodtak az EU Kínától való függőségének csökkentéséről és „kockázatmentesítésről”.

Érdekesség azonban, hogy mint a Politico rámutat: Borrell a Wanggal folytatott találkozóról saját Twitter-beszámolójában mindössze azt írta: kifejezte az EU elvárásait Kína szerepét illetően „az Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborújának befejezésében”. A beszélgetés másik témája pedig a „stabilitás és a status quo” megőrzése volt a Tajvani-szorosban.

Kérdés tehát, hogy Kína fentebb írt figyelmeztetése eljutott-e az EU-hoz, és akár igen, akár nem, annak milyen következménye lesz az EU-Kína közötti gazdasági kapcsolatokra.

Nyitókép: MTI/EPA/Julien Warnand

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bájron
2023. október 14. 13:41
Szegény bugris borelll!!!!!!!! Tök barmok irányitják az eut!!!!!!Jó rajt röhögni!!!!!!!+?
ujujuj
2023. július 18. 12:25
"Borrell a tervek szerint 2023. július 10-én utazott volna Kínába, hogy „stratégiai kérdéseket” vitasson meg ottani kollégájával, elsősorban az emberi jogok tiszteletben tartásáról és az orosz-ukrán háborúról." Bazmeg. Háború dúl a térségben, az energiaárak miatt a versenyképességünk a béka segge alatt, mert az eu önként tette a nyakát a hurokba az usa kérésére, kereskedelmi háború kezdődött kínával, a zöld átállás megakadt, európa amúgy is elvesztette a geoplotikai és világgazdasági jelentőségét, és akkor tényleg az emberi jogok helyzetéről akarnak beszélgetni egy olyan partnerrel, akit ez a téma egyáltalán nem érdekel, és nálunk magasabb polcon vannak? Egy politikusnak tényleg nem feladata már a reális helyzetértékelés? Törvényszerű, hogy az eu-t kretének vezessék?
hinike2
2023. július 18. 12:25
vén majom
olajfa1
2023. július 18. 11:59
Borell agyához a kétszeres figyelmeztetés BIZTOSAN NEM JUTOTT EL!... olyan "gátrendszere" van... hogy csak a kimenetnek van akadály mentesítve... a bemenet meg többszörös akadályoztatás után is maximum a tizede érkezik be hozzá!... Vagyis igazi LIBERÁL-DEMOKRATIKUS...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!