Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
„Az RMDSZ a legszebb álmaiban se gondolja, hogy lesz majd egy saját régiójuk Románián belül!” – üzente George Simion.
Az Agerpres román hírügynökség beszámol arról: a román AUR párt elnöke, George Simion sajtótájékoztatóján „etnikai terroristának” nevezte az RMDSZ-t, amely szerinte ellenszegül a helyi közigazgatás hatékonyabbá tételét célzó kezdeményezéseknek, és egy autonóm régió kialakítására törekszik az ország közepén.
„Világosan kijelentjük, hogy ellenezzük Románia regionalizálását, de hatékonyabb közigazgatásra van szükség. Az RMDSZ a legszebb álmaiban se gondolja, hogy lesz majd egy saját régiójuk Románián belül!” – fogalmazott.
Az ellenzéki alakulat elnöke hozzátette, a települések összevonását már nemcsak az AUR, hanem a gazdasági szféra képviselői is követelik, a jelenlegi koalíció azonban ezt nem képes véghez vinni. „Majd megtesszük mi, az intézkedést belefoglaltuk a kormányprogramunkba” – nyomatékosította Simion.
Nyitókép: George Simion Facebook-oldala