Áthelyezhezik az „amstetteni rémet” egy másik börtönbe
Nem jelent olyan veszélyt, amely azt indokolná, hogy továbbra is egy bűnelkövetők számára kialakított pszichiátriai intézményben tartsák fogva.
Amber Heardnak bár fizetnie kell, de a jövőben azt mond az ügyről, amit akar.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a 2022-es év egyik legnagyobb figyelemre számot tartó bulváreseménye Johnny Depp és Amber Heard bírósági ügye volt.
Mint ismert, a bíróság 15 millió dolláros kártérítést ítélt meg Depp számára. Ez ellen Amber Heard még a nyár folyamán újratárgyalást kért.
A Mailonline hétfőn arról számolt be, hogy a két színész ügyvédcsapata peren kívüli megegyezéssel zárta le az ügy legtovább húzódó, becsületsértési-rágalmazási szálát, ami arról szólt, hogy ki mennyire tette tönkre a másik karrierjét a per során tett kijelentéseivel.
Az egyezség értelmében
De ugyanakkor a színésznő egy fontos győzelmet is aratott, mivel nincs korlátozás arra vonatkozóan, hogy miről beszélhet az üggyel kapcsolatban, és nem vállalta a bűnösségét sem – tudta meg a lap.
Nyitófotó: Heard és Depp a tárgyalóteremben. Fotó: Steve Helber / POOL / AFP