Megdőlt a halálozási rekord Németországban

2022. január 11. 21:36

Több mint egymillió német hunyt el 2021-ben. Ez legutóbb 1946-ban történt meg.

2022. január 11. 21:36
null

Megdőlt tavaly Németországban az 1946-ban regisztrált halálozási rekord, egy év alatt egymilliónál is többen haltak meg - közölte kedden a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis), amelynek adatai szerint a növekedés részben a koronavírus-világjárványnak tulajdonítható. A Destatis előzetes adatai szerint 2021-ben 1 016 899 haláleset történt Németországban. A halálozások száma legutóbb 1946-ban haladta meg az egymilliót a mai Németország területén, akkor 1 001 600 halálesetet jegyeztek fel.

A koronavírus-járvány miatt is nőtt az elhunytak száma

A második világháború utáni első évben főleg a nehéz életkörülmények miatt érte el a milliós nagyságrendet a halálozások száma, a tavalyi adatokat pedig elsősorban a nagyobb népesség és az idősek magasabb aránya magyarázza. Ugyanakkor

a koronavírus-világjárványnak is van szerepe.

Ezt jelzi, hogy a halálozások száma a járvány előtti időszakban rendre 1-2 százalék közötti mértékben emelkedett éves összevetésben, tavaly viszont csaknem 3 százalékkal volt magasabb, mint 2020-ban.

Az adatok havi bontásban azt mutatják, hogy a halálesetek száma a – főleg a járványlassító korlátozások miatt – szinte teljesen elmaradt influenzahullám következtében februárban és márciusban az utóbbi éveket jellemző középérték alatt volt, majd a járvány harmadik hullámának idején, áprilisban és májusban ismét e szint fölé emelkedett.

A növekedés nyáron is folytatódott, és egybeesett az országra lecsapó hőhullámokkal. Augusztusban a halálozások száma visszatért az utóbbi években megszokott tartományába, majd ősszel és télen, a járvány negyedik hullámával ismét meredeken emelkedett. Így a halálesetek száma novemberben 21 százalékkal, decemberben pedig már 22 százalékkal haladta meg az előző négy év középértékét.

Nem csak a koronavírus a felelős a halálozás növekedéséért

Jelentésében a szövetségi statisztikai hivatal kiemelte, hogy a több halálozás csak részben magyarázható az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetekkel. A növekedéshez hozzájárulhattak a többi között a nem regisztrált Covid-19 megbetegedések, és az is emberek halálával végződhetett, hogy a járvány miatt elhalasztottak műtéteket, kontrollvizsgálatokat és szűrővizsgálatokat. E tényezők hatása azonban egyelőre nem számszerűsíthető – tették hozzá az elemzés összeállítói.

Németország az új év elején a SARS-CoV-2 omikron nevű variánsának terjedése miatt elindult ötödik járványhullám kezdeti, erősen emelkedő szakaszában tart. A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) keddi adatai szerint

az utóbbi 24 órában 45 690 ember szervezetében mutatták ki a vírust. Ez csaknem 50 százalékos emelkedés az egy héttel korábbi 30 561-hez képest.

A járvány kezdete óta így már 7 581 381 fertőződést regisztráltak. A Covid-19 miatt 322 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 114 351-re emelkedett.

A Covid-19 elleni teljes védőoltással a németországi lakosság 72 százaléka – 59,9 millió ember – rendelkezik. A teljes oltás utáni emlékeztető oltást a lakosság 43,5 százaléka – 36,2 millió ember – kapta meg. Az oltatlanok 21,1 millióan vannak, a lakosság 25,3 százalékát teszik ki. Közülük 4 millióan – a lakosság 4,8 százaléka – ötévesnél kisebb gyermek, akinek egyelőre nincs oltóanyag. 

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
..--..
2022. január 12. 10:36
-zsoltkom- "Megdőlt a halálozási rekord Németországban" (MTI) Más sírja a Fidesznek mindig zöldebb.
Senye Péter
2022. január 12. 10:22
Majd kiadják újra a 'gyereket szülni asszonynak kötelesség, leánynak dicsőség' felhívást.
VeJoLa
2022. január 12. 10:21
A vakcinázás hatására/dacára növekvő halálozási számok tükrében csak még vérlázítóbb, hogy kötelező, sőt, kényszeroltást terveznek, és el akarják lehetetleníteni az oltásban nem bízók életét!
Hunyadi vasökle
2022. január 12. 06:12
Ostoba, propagandista "fakenews". 1,/ Az 1946-os Németország csak Nyugat-Németország volt, vagy kelet-nyugat együtt? 2./ Hány lakosa volt 1946-ban annak a Németországnak, amelyikben akkor 1 millió ember halt meg? 3./ Milyen volt 1946-ban a korfa, tehát a lakosság korcsoportonkénti megoszlása? És mindhárom fenti kérdésre mi a válasz a 2021-es (immáron egyesült) Németországban? Számokkal azt lehet kifejezni, amit csak akar az ember. Az MTI újra bebizonyitotta, hogy csak egy ócska propaganda szervezet, amelyik már nyiltan hülyének nézi az embereket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!