Babis népszerűségét elrabolta a cseh Kalózpárt

2021. március 30. 18:35

Már nem az ANO a legnépszerűbb politikai párt Csehországban.

2021. március 30. 18:35
null

Az Andrej Babis kormányfő vezette centrista ANO mozgalom több év után elveszítette vezető pozícióját a cseh politikai pártok között – derül ki a Median ügynökség országos felmérésének kedden nyilvánosságra hozott eredményéből.

Eszerint amennyiben március közepén parlamenti választást tartottak volna Csehországban, azt a Cseh Kalózpárt, valamint a Polgármesterek és Függetlenek Párt (Piráti-STAN) választási koalíció nyerte volna 27,5 százalékkal.

Az ANO, amely az őszi parlamenti választáson is egyedül kíván indulni, a második lett volna 24,5 százalékkal – A harmadik helyet a Polgári Demokratikus Párt (ODS), a Néppárt (KDU-CSL) és a TOP 09 párt Együtt (Spolu) nevű választási koalíciója foglalja el 17,5 százalékos támogatottsággal, legalábbis a felmérés szerint.    

Korábban a Kantar CZ ügynökség felmérése hozott hasonló eredményt.    

A Kantar szerint a Kalózpárt-STAN koalíció támogatottsága februárban 34 százalék, míg a második helyen az ANO végzett volna 22 százalékkal.

A harmadik helyen lévő Együtt koalíció februárban 18,5 százalékos támogatottságot élvezett.    A kormányzó ANO mozgalom 2014 nyarától uralta töretlenül a pártok népszerűségi listáját Csehországban. Egy éve, 2020 kezdetén, az ANO még 30-32 százalékon volt, de a koronavírus-járvány kezelésének vitatott társadalmi megítélése a jelek szerint megingatta az mozgalomba vetett bizalmat, és segítette az ellenzék, elsősorban a Cseh Kalózpárt megerősödését. Az ANO koalíciós partnere, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) támogatottsága az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöb környékén mozog.   

Csehországban október 8-án és 9-én tartják az újabb képviselőházi választást. A parlamenti alsóháznak 200 tagja van.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Reuters/Yves Herman

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2021. március 31. 16:27
Az egyik azt mondja nincs vírus, a másik azt hogy van vírus! Kinek higyjünk?
Falfirka
2021. március 30. 19:33
hát ha a cseheknek is mohács kell, legyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!