Megrongáltak egy idegengyűlölő merénylet áldozatainak emelt emlékhelyet Németországban

2021. február 22. 10:38

Az ismeretlen rongálók letépték és széttépték a plakátokat. A szociáldemokraták ifjúsági szervezete feljelentést tett.

2021. február 22. 10:38
null

A rögtönzött emlékhelyet a szociáldemokrata párt (SPD) ifjúsági szervezete (Jusos) alakította ki a Rajna partján egy sétányon. Egy korlátra kifüggesztettek plakátokat az áldozatok képmásával és nevével, alattuk mécseseket helyeztek el. Az ismeretlen rongálók letépték és szétszórták a plakátokat. A Jusos feljelentést tett, az ügy a kölni rendőrség államvédelmi osztályhoz került.

„Demokráciaellenes támadás”

Hasonló eset történt Frankfurtban is, ott vastag fekete filctollal horogkereszteket rajzoltak az áldozatok emlékére kihelyezett plakátokra. A rongálás a tiltott önkényuralmi jelkép használatával „demokráciaellenes támadás” – idézte a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap a városi rendőrség közleményét, amely szerint ebben az ügyben is az államvédelmi osztály nyomoz.

Tavaly egy rasszista férfi lelőtt kilenc külföldit, majd megölte az anyját és végzett magával.

A Frankfurthoz közeli Hanauban tavaly február 19-én egy rasszista, idegengyűlölő nézeteket valló férfi lelőtt kilenc külföldi származású embert, majd megölte az anyját és végzett magával. A vérengzés első évfordulóján több német városban megemlékezést tartottak, Berlinben például több ezren gyűltek össze. A Hanauban tartott hivatalos állami gyászünnepségen felszólalt Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök és Volker Bouffier Hessen tartományi miniszterelnök. A megemlékezésen részt vett az áldozatok számos hozzátartozója és a polgármester mellett a város egyik leghíresebb szülötte, Rudi Völler világbajnok labdarúgó, a Bayer Leverkusen labdarúgó egyesület sportigazgatója.

(MTI)

Címlapkép: A hanaui merénylet áldozatainak emlékműve

Kép forrása: AFP

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kovászos cipó
2021. február 22. 15:05
Érdekelne, hogy a rasszista németeknek hány idegen áldozata van (aki csak úgy beavászkodtak vért és javakat szívni a németek hazájába), és a muszlim tájidegen ingyenélő rasszistákon hány ártatlan német ember élete szárad? Csak úgy saccperkábé.
Nyugati Ádám
2021. február 22. 13:25
A tavalyi évet kivéve 1981 óta minden évben időztem néhány napot Németországban, eleinte csak az NDK-ban, később a volt NSZK területén is. 2013 óta évről évre közvetlenül megtapasztaltam a német rend gyorsuló fellazulásának jeleit. Először a nem fizetős illemhelyek tisztasága szűnt meg, rá egy évre már a fizetősöké is. Korábban a lepukkant csövesek csak a nagyvárosokban jelentek meg kuriózumként. 2015-től már az agresszív kéregetés, a szemetelés, a szemtelen viselkedés a tömegközlekedés járművein mind gyakrabban jelezte, hogy az állampolgárok szabálykövető hozzáállása megroppant, szó nélkül elviselik az egyáltalán nem németes megnyilvánulásokat is. Mindez oda vezet, hogy a kelet-ázsiai országok veszik át a németektől a fegyelmet és rendet igénylő, műszakilag igényes termékek gyártásának vezető szerepét.
bunko_jobbos
2021. február 22. 12:43
"alattuk mécseseket helyeztek el." Isten bizony, elsőre azt olvastam, hogy alájuk mecseteket helyeztek el. :-))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Akitlosz
2021. február 22. 12:43
Rasszista ám az MTI! És ugyan nem a hazafiak, akik megpróbálják megvédeni az országukat, a népüket, a hazájukat, ami amúgy az állam feladata lenne, de éppen az ellenkezőjét teszi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!