Önkéntesen karanténba vonult a svéd miniszterelnök

2020. november 05. 13:01

Távmunkában dolgozom. Jól vagyunk, semmilyen tünetünk nincs – írta a 63 éves Löfven a Facebookon.

2020. november 05. 13:01
null

Önkéntesen karanténba vonult Stefan Löfven svéd miniszterelnök, mert környezetének egyik tagja találkozott egy koronavírus-fertőzött személlyel – jelentette be maga a kormányfő csütörtökön. Az illető, aki találkozott a később pozitív tesztet produkáló emberrel, nem fertőzött, de orvosa tanácsára és a biztonság kedvéért a miniszterelnök és felesége is karanténba vonult. „Távmunkában dolgozom. Jól vagyunk, semmilyen tünetünk nincs” – írta a 63 éves Löfven a Facebookon, hozzátéve, hogy a lehető leghamarabb teszteltetni fogják magukat feleségével.

A kormányfő éppen a héten hívta fel a figyelmet arra, hogy az ország lakosságának 70 százaléka lakik olyan régióban, amelyben az új fertőzéses esetek száma rohamosan nő. Az újonnan fertőzöttek országos száma  sorozatban rekordokat ért el a napokban, noha messze nem olyan súlyos a helyzet ott, mint Nyugat-Európa egyes országaiban. Az embereket arra kérték a svéd hatóságok, hogy ha lehet, maradjanak távol a tömegeket vonzó helyektől, csak azokkal találkozzanak, akikkel egy háztartásban élnek, és dolgozzanak távmunkában. A 10,3 millió lakosú Svédországban eddig 138 ezer fertőzéses esetet regisztráltak, és csaknem hatezer ember esett áldozatul a vírusnak.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2020. november 06. 00:47
Nem bírta már ki, hogy bármerre jár, migránst lát... :-D
péterx
2020. november 05. 20:42
Már azt hihettük, hogy Afrikába költözött, mert kell a hely a migránsoknak...
Dorset Naga
2020. november 05. 20:00
Hómoffiszban hegeszt?
kisgul
2020. november 05. 13:30
Akár ott is maradhatna örökké!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!