Ügyész vizsgálná ki a chilei rendfenntartók túlkapásait

2019. november 07. 07:08

145 feljelentést tettek az október közepe óta tartó tiltakozási hullámban, amelyben már megjelentek az első politikai követelések is.

2019. november 07. 07:08

Bírói jóváhagyást kért szerdán a chilei főváros egyik ügyésze, hogy vizsgálatot indíthasson 14 olyan rendfenntartóval szemben, akik súlyosan bántalmaztak tüntetőket a dél-amerikai országban közel három hete tartó kormányellenes zavargások idején. Manuel Guerra kelet-santiagói ügyész közleménye szerint két olyan esetről van szó, amely a fővárosban október 18-án elrendelt, kilenc napig tartó rendkívüli állapot idején történt.

Az egyik esetben az áldozat a város Nunoa negyedében vett részt egy a kijárási tilalmat megsértő, de alapvetően békés tiltakozásban. „(A videofelvételeken) látni, ahogy a rohamrendőrség 12 tagja erőt alkalmaz néhány tüntetővel szemben, miután már őrizetbe vették őket” – írja az ügyész, hozzátéve, hogy egyikük, aki semmilyen ellenállást nem tanúsított, súlyos sérüléseket szenvedett. A másik esetben, Santiago la Florida nevű negyedében „két rendőr brutálisan megvert egy megbilincselt 16 éves fiatalt”.

Jogvédő csoportok eddig 145 esetben tettek feljelentést a rendőrök és katonák által alkalmazott túlzott erőszak miatt. A chilei hatóságok nyomoznak a rendfenntartók fellépése következtében meghalt öt ember ügyében is. Chilei jogvédők adatai szerint az október 17. óta tartó zavargásokban és a rendfenntartó erőkkel vívott összecsapásokban eddig 20-an vesztették életüket. Több mint 1600 ember sérült meg, s a hatóságok mintegy 4300 tüntetőt vettek őrizetbe.

Az országossá szélesedő tüntetési hullámot a fővárosi metrójegyek árának emelése váltotta ki a dél-amerikai országban. Ezt ugyan visszavonták, ám a kezdeti demonstrációk felszították a helyiek elégedetlenségét az alacsony nyugdíjak és fizetések, valamint az áram- és gázszolgáltatás, az egyetemi oktatás és az egészségügyi ellátás magas térítési díjai miatt.

Sebastián Pinera chilei elnök szerdán a minimálbérek emelését jelentette be, hogy megpróbálja lecsillapítani a kedélyeket a dél-amerikai országban. A lépés része annak az intézkedéscsomagnak, amelyet a kormány bevezetni készül a tüntetők követeléseire válaszul. Pinera ezenkívül jelentős kormányátalakítást is végrehajtott, de az intézkedések nem elégítették ki a tiltakozókat, akik már az elnök lemondását és alkotmányos reformok bevezetését követelik.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!