Elengedik a lefoglalt iráni tankert

2019. augusztus 15. 17:38

A Hormuzi-szorosnál feltartóztatott brit tartályhajó helyzete változatlan.

2019. augusztus 15. 17:38

Gibraltár csütörtökön feloldotta a Grace 1 iráni tartályhajó kihajózási tilalmát, miután Fabian Picardo gibraltári főminiszter szerint hivatalos írásos biztosítékot kaptak Teherántól arra, hogy a hajó nem szállít olajat Szíriába. Picardo hozzátette: még nem engedték el a hajót.

A gibraltári hatóságok július 4-én foglalták le az iráni tartályhajót annak gyanújával, hogy 2,1 millió hordó nyersolajat akart Szíriába szállítani, megsértve az Európai Unió által életbe léptetett szankciókat. A brit külügyminisztérium szóvivője közleményben reagált. Ebben úgy fogalmazott: „Tudomásunk van arról, hogy a gibraltári kormány biztosítékot kapott Irántól arra, hogy a Grace 1 nem fog behajózni Szíriába. Iránnak tartania kell magát az általa nyújtott biztosítékokhoz”

„Nem fogjuk ugyanakkor tétlenül nézni, és nem fogjuk hagyni sem Iránnak, sem senki másnak, hogy megkerülje az alapvető uniós szankciókat egy olyan rendszerrel szemben, amely vegyi fegyvereket vetett be saját népe ellen” – fogalmazott a közleményt idézve a szóvivő. A brit külügyi szóvivő leszögezte: „Nincs hasonlóság, sem kapcsolat aközött, hogy Irán elfogadhatatlan módon és jogellenesen kereskedelmi hajókat foglal le és támad meg a Hormuzi-szorosban, és aközött, hogy a gibraltári kormány betartja a Szíriával szembeni uniós szankciókat”.

Az USA megpróbált közbelépni

Azt egyelőre nem tudni, hogy a hajó mikor indulhat útnak, miután az Egyesült Államok röviddel a gibraltári döntés előtt kérelmet nyújtott be a tartályhajó lefoglalására. Mint a gibraltári főminiszter elmondta, ennek eldöntése a független, kölcsönös jogsegélynyújtási hatóságok feladata.

Az amerikai kérelemre válaszul Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter „kalózkodási kísérlettel” vádolta az Egyesült Államokat. „Az Egyesült Államok megpróbált visszaélni a jogrenddel, hogy lefoglalhassa tulajdonunkat a nyílt tengeren” – írta Twitter-bejegyzésében az iráni tárcavezető. „Ez a kísérlet jelzi, hogy Donald Trump amerikai elnök kormányzata semmibe veszi a törvényeket” – tette hozzá.

Iráni reakció

A Grace 1 tartályhajó feltartóztatására válaszul Irán július 19-én lefoglalta a Stena Impero nevű, a Stena Bulk svéd cég által üzemeltetett, de brit lobogó alatt közlekedő tartályhajót a Hormuzi-szorosban. A Stena Impero szóvivője elmondta: a helyzet ez utóbbi tartályhajóval változatlan, a cég várja a további fejleményeket Nagy-Britanniától és Irántól.

Az iráni hatóságok azt állították: dokumentumokkal tudják bizonyítani, hogy a brit tanker iráni felségvizeken, rossz sávban hajózott be délről a Hormuzi-szorosba, és lefoglalása jogszerű válasz volt arra, hogy a brit királyi tengerészgyalogság július elején Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 nevű iráni tartályhajót.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2019. augusztus 16. 08:07
Az angol tartályhajó vegyi fegyvert szállított, meg kell semmisíteni a legénységgel együtt mint ahogy Irakban csinálták a szép emlékű angolok. Pasziva tovaris matrózi, ahogy Usakov ellentengernagy mondotta volt.
3M..
2019. augusztus 15. 22:24
A Szuezi-csatorna kapacitása nem teszi lehetővé az anyahajók, illetve a még nagyobb tankerek, szupertankerek, teherszállítók áthaladását. A Bergen Stahl, a Prelude, de még a jóval kisebb Gerald Ford anyahajó sem képes elérni a csatornát, nem hogy áthajózni a "szoroson". A Szuezi-csatorna egyszerűen idejét múlt, magyarul túl kicsi. Szebb Jövőt!
3M..
2019. augusztus 15. 22:08
Mert az a legrövidebb út. A Szuezi-csatorna anyahajóknak és az attól is nagyobb méretű tankerek számára, járhatatlan. Szebb Jövőt!
Esvány
2019. augusztus 15. 19:47
„Nem fogjuk ugyanakkor tétlenül nézni, és nem fogjuk hagyni sem Iránnak, sem senki másnak, hogy megkerülje az alapvető uniós szankciókat " 1. Mi köze az EU-nak Iránhoz és Szíriához? 2. Hol voltak az angolok, amerikaiak és az EU akkor, amikor az Iszlám állam terroristái lopták az olajat Szíriából és szállították nagy tételben külföldre (pl. Törökországon keresztül), amíg az oroszok szét nem lőtték a tartálykocsi konvojokat? 3. Ezt az ostoba vegyi fegyveres vádaskodást ideje lenne abbahagyni. Pont olyan hazugság, mint Tom Lantosék vádaskodása, miszerint az irakiak csecsemőket rángattak volna ki az inkubátorokból Kuwaitban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!