Migrációkutató: Görögországban feszült a helyzet

2019. április 08. 11:54

A migránskaraván bármikor elindulhat a Migrációkutató Intézet munkatársa szerint.

2019. április 08. 11:54

Továbbra is feszült a migrációs helyzet Görögországban, miután a hatóságok a múlt hétvégén megakadályozták, hogy bevándorlók tömegesen Nyugat-Európába induljanak – mondta a Migrációkutató Intézet helyettes vezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán. Janik Szabolcs hozzátette: az Európai Unió vezetői szerint ugyan lezárult a migrációs válság, a görögországi események azt mutatják, hogy továbbra is komoly igény mutatkozik a bevándorlók között arra, hogy eljussanak Nyugat-Európába. Hangsúlyozta: átmenetileg lehetnek alacsonyak a bevándorlási statisztikák, de így is több mint 150 ezren jutottak be az Európai Unióba különböző földközi-tengeri útvonalakon 2018-ban.

Az igazgatóhelyettes szerint állandó migrációs nyomás nehezedik az Európai Unióra. Mint mondta, Görögországban a táborok többszörösen túltelítettek, így bármikor elindulhat egy újabb karaván Nyugat-Európa felé. A migrációs szándékot nem lehet hatósági beavatkozással megállítani, és azon kellene dolgozni, hogy minél élhetőbb körülményeket teremtsenek a táborokban – magyarázta Janik Szabolcs. 

(Kép: Illegális bevándorlók tüntetnek az észak-görögországi Szalonikitől nyugatra fekvő Diavatában lévő migránstábor előtt 2019. április 6-án.  MTI/AP/Jánisz Papanikosz / MTI)

 

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2019. április 08. 14:52
Újságíró: Mit gondol, meddig tart a válság? Migrációkutató: A választásokig mindenképpen... #Migrációkutatószázadvégveritas
zakar zoltán béla
2019. április 08. 14:12
cccccccccccccccciprasz sicc
Vadakat terelő juhász
2019. április 08. 13:53
Migrációkutató intézet .:D "M1 Görögországból folyamatosan élőben jelentkezik be egy mezőről, ahol egy menekülttábor mellett hőbörögnek MIGRÁNSOK. Mint megírtuk, a Fidesz már napok óta riogat a több tízezres, mindjárt meginduló migránskaravánnal. A „migránskaraván” jelenleg pár száz embert jelent, akik egy, Szalonikitől 10 km-re lévő menekülttábor előtt sátraznak, és szeretnének továbbmenni Észak-Macedóniába. Az AP szerint kb. 200 ember össze is csapott a rendőrökkel, akik nem engedték át őket, könnygázt is bevetettek, de sérülésről vagy letartóztatásról nem volt hír. A BBC azt írja, a görög média szerint álhír, hogy a migránsok így szerveződnének, a közösségi médiában terjedtek olyan pletykák, hogy a határt megnyitják a menekültek előtt, ami nem igaz. ,
popzene
2019. április 08. 13:28
Nem valami agilis az a migránskaraván. De mivel nincs más, a cselédek sajnos kénytelenek lesznek ettől rettegni egész május végéig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!