Bejelentette lemondását Tudorel Toader román igazságügyi miniszter

2019. április 18. 18:21

A tárcavezető egyoldalú lemondását haladéktalanul tudomásul kell vennie az elnöknek.

2019. április 18. 18:21

Bejelentette lemondását csütörtökön Tudorel Toader igazságügyi miniszter, miután a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) előző nap megvonta tőle a politikai támogatást, Viorica Dancila miniszterelnök pedig leváltását kérte az államfőtől.

Toader lemondása megkönnyíti a PSD helyzetét, olyan körülmények között, amikor a kormánypártot élesen bíráló jobboldali elnök feltételezhetően minden lehetséges eszközzel hátráltatni próbálja majd a kormányátalakítást.

Míg a leváltandó miniszterek felmentéséről szóló elnöki rendelet kiadását Klaus Iohannis megtagadhatja, ahogyan azt a legutóbbi, hónapokig elhúzódó kormányátalakítás alkalmával tette, a tárcavezető egyoldalú lemondását haladéktalanul tudomásul kell vennie, ki kell adnia a poszt megüresedéséről szóló rendeletet, és ki kell neveznie egy új tisztségviselőt: ha nem fogadja el a kormányfő jelöltjét, akkor egy – szintén a miniszterelnök által nevesített – ideiglenes tárcavezetőt a kormány tagjai közül.

A PSD végrehajtó bizottsága szerdai ülésén döntött arról, hogy lecseréli a büntetőjogi reform véglegesítésével szerintük késlekedő Tudorel Toader igazságügyi minisztert és a kormány másik két tagját, akik befutó helyen szerepelnek a PSD európai parlamenti jelöltlistáján. A pártvezetés javaslata alapján a miniszterelnök Eugen Nicoliceat, a képviselőház szabályzatfelügyelő bizottságának elnökét jelölte az igazságügyi miniszteri posztra.

A PSD új miniszterjelöltjére utalva Iohannis csütörtökön úgy vélekedett: a PSD az igazságszolgáltatás elleni „ostromát” akarja fokozni az újabb kormányátalakítással, de a kormányfő által kért minisztercserék ügyében csak jövő hétre ígért konkrét döntést.

Toadernek a szociáldemokraták azt vetették a szemére, hogy „becsapta” őket: csak ígérgette, de nem terjesztette elő a büntetőjog módosításáról szóló sürgősségi kormányrendeleteket, felesleges támadásoknak téve ki a pártot. Toader vélhetően a brüsszeli bírálatok és az Európai Bizottság által kilátásba helyezett szankciók hatására hátrált meg, és tett le a beígért rendeletekről.

A bukaresti szociálliberális kormánykoalíció szerint azért van szükség az igazságügyi reformra, mert az ügyészségek a titkosszolgálatok befolyása alá kerültek és politikai tisztogatást végeztek a korrupcióellenes harc ürügyén. Iohannis és a jobboldali ellenzék azt állítják: a kormányoldal azért akarja „gúzsba kötni” az igazságszolgáltatást, hogy saját korrupt politikusait megmentse a börtöntől.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!