Tudatlannak és ostobának nevezte az észak-koreai külügy Pence kijelentéseit

2018. május 24. 07:17

A kommunista állam külügyminisztériuma azon akadt ki, hogy egy interjúban az amerikai alelnök arról beszélt: ha Észak-Korea nem mond le atomfegyvereiről, Líbia sorsára juthat.

2018. május 24. 07:17

Phenjan csütörtökön élesen bírálta Mike Pence amerikai alelnököt, aki a hét elején egy interjúban azzal fenyegette meg Észak-Koreát, ha nem mond le az atomfegyverről, akkor Líbia sorsára juthat.

Cso Szon Hui, az észak-koreai külügyminisztérium észak-amerikai főosztályának vezérigazgatójának szavait a KCNA állami hírügynökség idézte. A tisztviselő szerint Mike Pence fékeveszett és szemtelen kijelentést tett arról, hogy Észak-Korea úgy végezheti, mint Líbia, ami azt mutatja, hogy Washington katonai megoldásokat fontolgat, teljesen ellenőrzött és visszafordíthatatlan nukleáris leszerelést akar elérni. 

Cso Szon Hui hangoztatta, az Egyesült Államok viszonyrendszerével foglalkozó emberként nem tudja leplezni megdöbbenését az olyan tudatlan és buta szavak hallatán, mint amilyeneket az amerikai alelnök mondott.

Pence hétfőn a Fox televíziónak adott interjújában úgy fogalmazott: Washington abból indul ki, ha Phenjan nem mond le az atomfegyverről, akkor Észak-Koreában olyan folyamatok indulnak el, mint amilyenek Líbiában történtek és Moammer el-Kadhafi líbiai vezető rendszerének bukásához vezettek. Mint mondta: a múlt héten egyes megbeszéléseken szó esett a líbiai modellről. Donald Trump  elnök értésre adta, hogy ez az eset is úgy végződik, mint ahogy történt Líbiában, ha Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nem köt megállapodást Washingtonnal. A riporter kérdésére, miszerint ez fenyegetés lenne-e, az alelnök azt válaszolta: így is lehet értelmezni. 

Az alelnök hangsúlyozta, Trump világosan értésre adta, hogy vezetése alatt az Egyesült Államok nem hajlandó eltűrni egy olyan helyzetet, amelyben az észak-koreai rezsim atomfegyverrel és ballisztikus rakétákkal rendelkezik, és azokkal fenyegeti az Egyesült Államokat és szövetségeseit. 

Pence nem zárta ki, hogy Washington katonai erőhöz folyamodik. Kifejtette: „Világosan értésre adtuk, hogy folytatjuk a diplomáciai és gazdasági nyomásgyakorlást Észak-Koreára, minden lehetőséget mérlegelünk e cél megvalósítása érdekében”.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Django
2018. május 24. 08:10
pont hogy akkor jutnak libia sorsára ha leszerelik az atomfegyvereket
Philo
2018. május 24. 07:42
Hm... Érdekes egy szitu... Most lesz háború a KNDK-val, vagy sem? Én pár hónappal ezelőtt azt jósoltam, hogy kb. egy év múlva háború lesz, mert a Nyugat (és főképp az USA) nem tűrheti sokáig ezt a helyzetet. Aztán jött a nagy mosolyoffenzia Kimék részéről, most meg a nagy visszatáncolás. A napnál világosabb, hogy szórakoznak az USA-val. Az is biztos persze, hogy - csakúgy, mint Irán esetében - egy, a KNDK-val vívott háborúba is nehezen menne bele az USA, hiszen óriási vér- és anyagi áldozattal járna. Viszont a diplomáciai és a gazdasági nyomásgyakorlás nem vezet sehova. Mit lehet akkor tenni?... Úgy gondolom, hogy az USA előbb-utóbb lépéskényszerbe kerül, s akkor egy korlátozott katonai művelet lehetősége nem kizárt. Egy totális háború továbbra is valószítűtlen, különösen az észak-koreai tüzérség erejének ismeretében (amely szétcseszhetné Szöult).
liberálzöld.
2018. május 24. 07:18
Szíjjártó is így szokta …. "Tudatlannak és ostobának nevezte az észak-koreai külügy Pence kijelentéseit"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!