Az ENSZ szerint megállítható a klímaváltozás

2014. április 13. 16:05

Nem kell a világ összes pénzét a bolygó megmentésére költeni – jelentették ki az ENSZ berlini éghajlatváltozással foglalkozó konferenciáján. Azonban ahhoz, hogy a kezelhetetlen folyamatok ne induljanak be, mindenkinek időben a következő 15-20 évben lépnie kell.

2014. április 13. 16:05

A gazdasági növekedés ütemét csupán 0,06 százalékkal csökkentik az éghajlatváltozás feltartóztatásához szükséges beruházások – állapította meg az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) készülő új jelentésének vasárnap Berlinben bemutatott harmadik fejezetében, amely a klímaváltozás megfékezésének lehetőségeit foglalja össze.

Az ENSZ szerint a középhőmérséklet az ipari forradalom előtti korszakhoz képest legfeljebb 2 Celsius-fokkal emelkedhet 2100-ig ahhoz, hogy kezelhető legyen az éghajlatváltozás hatása. A középhőmérséklet emelkedését pedig csak akkor lehet a 2 Celsius-fokos határ alatt tartani, ha sikerül az üvegházhatást előidéző gázok légköri koncentrációját – szén-dioxidban számolva – a 450 ppm (milliomod térfogatrész) körüli szinten (430-480 ppm között) stabilizálni. Ehhez az üvegházhatású gázok kibocsátását 40-70 százalék közötti mértékben kell csökkenteni 2050-re a 2010-es szinthez képest.Ezt a célt a szén-, kőolaj- és földgázfogyasztás visszaszorításával lehet elérni. Ehhez átalakításokra van szükség az energiaellátásában, az energiafelhasználás területén mindenekelőtt a végső energiafogyasztás 32 százalékát kitevő épületüzemeltetésében, a 28 százalékot kitevő közlekedésben, a felhasznált energia 27 százalékát elfogyasztó iparban, a mezőgazdaságban és a település- és infrastruktúra-fejlesztésben.  Ezek a változtatások, reformok, beruházások nem megfizethetetlenek - emelték ki a fejezetet összefoglaló dokumentum bemutatóján. „Nem kell a világ összes pénzét a bolygó megmentésére költeni” - hangoztatta Ottmar Edenhofer, a munkacsoport vezetője. 

A 2010 és 2100 közötti időszakot együttvéve, évenkénti 1,6 és 3 százalék közötti növekedést feltételezve az összes szükséges lépés mindössze 0,06 százalékkal veti vissza a növekedési ütemet, vagyis például 2 százalék helyett 1,94 százalékkal bővül a gazdaság – magyarázta a német szakember. Ugyanakkor a kezelhetetlen folyamatok beindulásával fenyegető globális klímaváltozást csak akkor lehet viszonylag csekély anyagi áldozatok árán megfékezni, ha mindenki időben lép – tette hozzá Edenhofer hangsúlyozva, hogy a következő másfél-két évtized a legfontosabb. 

Minél kevésbé sikerül visszaszorítani a károsanyag-kibocsátást a 2030-as évekig, annál nehezebb lesz teljesíteni a célt 2050-ig – emelte ki a német szakember. Megjegyezte, hogy amennyiben a következő években nincs komoly előrelépés, később a nemzetközi közösség kevéssé kiforrott új technológiák alkalmazására kényszerülhet, mint például a szén-dioxid kiszivattyúzása a légkörből.

A Nobel-békedíjjal kitüntetett IPCC az ENSZ 2015-ös klímaváltozási csúcstalálkozójára készít jelentést, amelynek alapján kidolgozzák majd az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozásáról rendelkező 1997-es kiotói jegyzőkönyvet felváltó új egyezményt. A Berlinben bemutatott fejezet összeállításán 58 országból 235 tudós dolgozott társadalmi munkában. A dokumentumot négy évig készítették és egy ötnapos konferencián véglegesítették Berlinben. Vasárnap csak a politikai döntéshozóknak szánt 40 oldalas összefoglalót mutatták be, a teljes dokumentumot a jövő héten hozzák nyilvánosságra.

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2014. április 13. 20:25
Bokros
Peter8811
2014. április 13. 20:25
bokros megállította a jégkorszakot a nyugdíjasoknál, ott áll náluk télen a jégkorszak.
Peter8811
2014. április 13. 20:22
"Az ENSZ szerint megállítható a klímaváltozás" IMF hitellel.
KannibálTatárÚr
2014. április 13. 20:06
A legutolsó jégkorszak mintegy 20000 éve tetőzött. Utána a hőmérséklet aránylag gyorsan emelkedett, 10000 év alatt mintegy 6-8 fokkal. Az emberi tevékenység ebben az időben elenyésző volt. Éghajlat-változás viszont volt. Az éghajlat az emberi tevékenység nélkül is állandóan változott. Most sem hiszem, hogy nagy hatással lenne rá. Sokkal nagyobb erők működnek ebben közre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!