Kovács Gergely: Szeretnék elindulni a Jobbik elnöki pozíciójáért, hátha megnyerem, és akkor feloszlathatom a pártot

2022. június 11. 08:25

Nem tudja egyébként, hogy Kétfarkúként lehet-e más párt tagja, de a Jobbiknál több a pénz, ezért maximum átmegy oda – nyilatkozta az MKKP-társelnök.

2022. június 11. 08:25
null

A Harcosok Klubja vendége Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke volt, amelyben először is arról beszélt: nem tennének ajánlatot Jakab Péter számára, ő maga szeretne elindulni a Jobbik elnöki pozíciójáért – mondta a műsorban Kovács Gergely.

Hátha megnyerem, és akkor feloszlathatom a pártot”

– tette hozzá a társelnök. Azt nem tudja egyébként, hogy Kétfarkúként lehet-e más párt tagja, de a Jobbiknál több a pénz, ezért maximum átmegy oda – fogalmazott. 

Elmondta: nem irigyli a parlamentbe bekerülő Momentumot, mert szerinte most, ha valaki felszólal az Országgyűlésben, az senkit nem érdekel. Bár a választás estéjén sokan szomorúak voltak, de azért egyben maradt a párt. A pártelnök szerint hálásnak kell lenniük azért, hogy 71 helyen kellett elindulniuk, mert sosem volt ennyi „kutyapártos-csapat”.

Hibák a kampányban

Szerinte nem csak azt rontották el a kampányban, hogy nem volt elég magas sem az ő, sem a másik társelnök, Döme Zsuzsanna fizetése, ezért nem tudtak kampányolni, hanem abban is hibát lát, hogy az ország fele a mai napig azt hiszi, hogy a Kutyapárt annyi, hogy kifestik a járdát, néha elviszi a rendőr és vicces mondatokat írnak a Facebookra. A másik, ami nehézség volt számukra, hogy nem tudtak a kampány elejére félretenni pénzt.

Még a kampány alatt a gyöngyösi körzetben visszaléptette egyik jelöltjét az MKKP, mert nem tudták kideríteni, hogy kik gyűjtötték neki az aláírásokat. Mivel ez a kampánypénz mértékének sávos határán van, ez 117 millió forinttal kevesebb támogatást jelent, így a különbözetet visszautalták a Magyar Államkincstárnak. 

Nyitókép: Mátrai Dávid

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kegyes urunk Karolus
2022. június 11. 21:43
Ez a szégyen, hogy már egy drogos lipsi geci is viccelődhet az egykor szebb napokat látott párttal.
nyugalom
2022. június 11. 18:38
Jákob sokoldalúságát nehéz felülmúlni!
Voltkocsmáros
2022. június 11. 15:42
Kb. egyszinten vagytok.
CirmoS
2022. június 11. 14:27
A Jobbik szenny, de ez a , kutyás ' drogos, alkesz is takaródjon! Még jó, hogy nem került(ek) a parlamentben!.. Folyamatosan együtt szavaztak volna Gyurcsányékkal!..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!