A hétfői Facebook-leállás már több mint hétmilliárd dolláros veszteséget okozott Zuckerbergnek

2021. október 04. 22:45

A részvények árfolyama 6 százalékkal esett be, Zuckerberg így az ötödik helyre csúszott vissza a milliárdosok ranglistáján.

2021. október 04. 22:45
null

A hétfői Facebook-leállás erősen megérintette a Facebook-részvényeket is. Olyan sokan kezdték el eladni a leállás miatt a részvényeiket, hogy öt százalékkal csökkent az árfolyama. Zuckerberg vagyona így 120,9 milliárd dollárra csökkent, amivel

a Facebook-alapító az ötödik helyre csúszott vissza a Bloomberg milliárdos ranglistáján, Bill Gates mögé.

A Facebook és platformjainak globális leállása nem sokkal az után következett be, hogy Frances Haugen, a vállalat korábbi termékmenedzsere olyan belső dokumentumokkal látta el az amerikai sajtót, amelyek – állítása szerint – bizonyítják, hogy az amerikai cég tisztában van a termékei által okozott károkkal. Haugen azt állítja: a Facebook saját kutatása is azt mutatta, hogy a platform fokozza a gyűlöletet és a félretájékoztatást, fokozott polarizációhoz vezet, valamint hogy az Instagram kifejezetten károsíthatja a tizenéves lányok mentális egészségét.

A kutatás kiszivárgása előtt  Zuckerberg vagyonát 140 milliárd dollárra beszülte a Bloomberg fent említett indexe.

 

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robur
2021. október 05. 23:21
Majd visszamegy az árfolyam és azt itt lájkolók agyvérzést kapnak.
Rinascimento
2021. október 05. 18:10
Segítsetek már! Tényleg nem értem. 140 md volt, lecsökkent 120,9-re. Egy így hogy lesz 7 md veszteség?
nyugalom
2021. október 05. 15:20
Csak? Szegény!
Pista6
2021. október 05. 15:02
Szegény. Küldünk neki parizert, nehogy éhen haljon szegényke.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!