Orbán felelős a Néppárt feszültségeiért – az EPP-frakció sajtófőnöke a Mandinernek

2021. március 04. 19:00

A Fidesz egyre radikálisabb politikai lépéseivel, a saját pártcsaládját támadó magatartásával magyarázzák az Európai Néppártban, miért nem sikerült kompromisszumot kötni a Fidesszel – mondta lapunknak Pedro López de Pablo. A Néppárt EP-frakciójának sajtófőnökét a Fidesz kilépésének körülményeiről és az EPP-n belüli ideológiai-politikai konfliktusokról kérdeztük. Interjúnk.

2021. március 04. 19:00
null
Maráczi Tamás
Maráczi Tamás

A Fidesz a frakció lépését, az alapszabály-módosítást úgy értelmezte, hogy annak igazi célja a magyar tagpárt frakcióbeli felfüggesztése. Az volt?

A belső szabályzat módosításáról szóló vitát az váltotta ki, hogy tisztázatlan volt a Fidesz jogi helyzete: a párt tagsága ugyanis az Európai Néppártban felfüggesztésre került, míg az EPP európai parlamenti frakciójában nem – a korábbi belső szabályzat ugyanis a felfüggesztés kezelését nem tartalmazta. A módosítás célja tehát – a többi között – az volt, hogy ezt a jogi kettősséget felszámolja. Ugyanakkor

a vita elejétől kezdve világossá tettük, hogy az alapszabály-módosítás nem irányul a Fidesz ellen,

és annak, aki egy fideszes EP-képviselő felfüggesztését akarja kérelmezni, meg kell várnia az új szabályok bevezetését, és csak annak alapján indíthat el egy ilyen jellegű kérelmet. Nem volt és nincs most sem automatikus összefüggés a belső szabályok megváltoztatása és egy esetleges jövőbeli kérelem között, amely egy fideszes képviselő ellen irányulna.

Miért jutott el a Néppárt frakciója odáig, hogy a fideszes képviselők európai parlamenti tevékenységének felfüggesztéséhez jogi utat készített?

A néppárti EP-képviselők csupán egy csoportja támogatta az erre irányuló eljárás kezdeményezését. De ha meg is lépték volna, nem biztos, hogy meg tudták volna szerezni a szükséges többséget ehhez. Az azonban biztos, hogy az egyik ok, amiért ez a csoport ezt a lehetőséget belengette, az volt, hogy

a Fidesz frakcióbeli státuszának tükröznie kellett a pártbeli státuszát.

A Fidesz EPP-tagságának felfüggesztéséről pedig Orbán Viktorral konszenzusban történt a döntés.

Esteban González Pons, az EPP-frakció alelnöke és Pedro López de Pablo, az EPP-frakció sajtófőnöke egy 2019. februári sajtótájékoztatón

A Fidesz a két éve folyó konfliktust egy rossz vágányra tévedt ideológiai küzdelemnek látja: sok néppárti képviselő és maga a párt is liberális, baloldali értékek felvállalója lett, ezzel a Néppártba behozták az eddigi külső ideológiai frontokat, ezen képviselők pedig támadták a konzervatív értékvilághoz ragaszkodó fideszeseket. Hogyan látják önök ezt a belső konfliktust?

Az EPP frakciója egy nagyon széles politikai spektrumot ölel fel, és senki sem akarja a saját világképét a párton belül másként gondolkodókra ráerőltetni. Én nem látom azt, hogy néppárti képviselők liberális vagy baloldali értékeket dédelgetnek, vagy egy külső konfliktust hoztak volna be a pártba. Ha valaki vádolható a Néppárt családján belül keletkezett feszültségekért, akkor az Orbán Viktor. Mert ő kezdett olyan politikába, amely néppárti politikusokat kezdett nyilvánosan támadni, illetve

ott kezdett politikai ellenfeleket keresni, ahol nem voltak.

Mi az oka, hogy az elmúlt két évben a vitába keveredett felek nem tudtak észszerű kompromisszumot találni erre a konfliktusra?

Az elmúlt időszak minden egyes helyzetében a Fidesz helyzetértékelései, politikai lépései  egyre radikálisabbá váltak, mind a magyar belpolitikában, mind a külső politizálásukban – ez pedig nehézzé tett bármilyen kompromisszumot. Sok néppárti képviselő számára egyre nehezebbé vált megérteni és elfogadni a Fidesz politikai agendáját, amelyet Magyarországon a kormányzati munkájában végzett, sokak szerint ezek a lépések nagyon messze voltak már az Európai Néppárt által vallott értékektől, például a sajtószabadság, a bíróságok függetlensége vagy a civil szervezetek tisztelete terén.

Nem tartanak attól, hogy a Fidesz elvesztése az EPP jövőbeli választási teljesítményeit, esetleg a párt konzervatív renoméját, integritását rontani fogja?

Valószínűleg lesz ennek negatív hatása, a Fidesz nagyon jó eredményeket ért el a két utóbbi európai parlamenti választásokon. Ugyanakkor még

korai azt latolgatni, hogy ennek a lépésnek milyen következményei lesznek a 2024-es EP-választásokra.

A Fidesz még az Európai Néppárt tagja, bár a frakcióból távozik. Ezt a kettősséget meddig lehet technikailag fenntartani?

Az Európai Néppárt elnöke, Donald Tusk tegnap jelentette be, hogy a Fidesz ellen a párt alapszabályának 3. cikkelye szerinti kizárási eljárás indítható. Erről az EPP Politikai Közgyűlése dönt majd, amint a jelenlegi járványügyi helyzet lehetővé teszi a testület összehívását.

****

Nyitókép:  Manfred Weber, az EPP-frakció elnöke és Pedro López de Pablo, az EPP-frakció sajtófőnöke egy 2019. szeptemberi sajtótájékoztatón

 

Összesen 305 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wezuv
2021. március 05. 13:18
"senki sem akarja a saját világképét a párton belül másként gondolkodókra ráerőltetni. " Besenyő Pistabácsival ezt megbeszélte biztosan!
Wezuv
2021. március 05. 13:08
Miért kell nekik magyarázkodni, ha minden rendben történt?
Ma is bukik a Zorbán...
2021. március 05. 12:46
Arcátlan farizeus magyarázkodás a boksevisták kollaboránsa részéről.
tothpal
2021. március 05. 11:06
Nézz rá erre a két őrült spanyolra, elmegy a kedved az Európai Uniótól... Most Weber ezeket az urakat tolta be maga elé - villámhárítóként... "Csak az Orbán, csak a nagyarok a hibásak..."? Hazudnak egyfolytában...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!