Így épít a magyarozásra a román szélsőjobb

2021. március 31. 12:18

Az úzvölgyi provokáció idején magyarellenes üzenetekkel jelent meg a nyilvánosságban az új román szélsőjobboldal: a tavaly decemberi 9 százalékos eredményével a parlamentbe jutó Románok Egyesüléséért Szövetség hatásos üzenetekkel, szélsőségesen nacionalista, xenofób és elitellenes szólamokkal gyarapítja bázisát.

2021. március 31. 12:18
null

Sólyom István írása a Mandiner hetilapban.

Szüksége volt a magyarellenes diskurzusra a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) ahhoz, hogy pozicionálni tudja magát az ideológiai mezőben, ám a magyarellenesség önmagában nem lett volna elég ahhoz az átütő sikerhez, amelyet az alakulat elért a 2020-as parlamenti választáson – derül ki a Bálványos Intézet, a Transylvania Inquiry és a TT Re­search and Communications közös kutatásából. A Simion-story elnevezésű vizsgálat eredményeit március közepén mutatta be Kolozsváron Toró Tibor, a Bálványos Intézet kutatási igazgatója, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa, Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója, valamint Jakab Zalán Tamás politológus.

A közösségimédia-elemzés során a nagy mennyiségű adat feldolgozásán alapuló (big data típusú) megközelítést alkalmazták, ami az erdélyi magyar társadalomkutatásban újdonságnak számít. A kutatók célja az volt, hogy az AUR-­univerzum feltérképezésével magyarázatot találjanak a párt kiugróan jó választási szereplésére. Az elemzési sablont öt fázisra tagolták: az elemzési univerzum kijelölése, formális trendelemzés (bejegyzések, szerkesztett tartalmak és a hozzájuk kapcsolódó interakciók), a szerkesztett tartalmak, posztok mennyiségi tartalomelemzése, ezek minőségi diskurzuselemzése, valamint a kommentek tartalomelemzése – mondta lapunknak Toró Tibor.

„Az AUR-univerzum kijelölésekor a párt formális csatornáit, vezető politikusaik Facebook-oldalait térképeztük fel: összesen 34 nyilvános Facebook-oldal interakcióit vizsgáltuk a 2019. január és 2020. december közötti időszakban. Ez mintegy 11 ezer bejegyzést és 566 ezer kommentet jelent. Érdekesség, hogy a bejegyzéseknek csak a 15 százaléka köthető a pártelnök George Simionhoz, a posztokhoz tartozó interakciók döntő többsége, több mint 90 százaléka viszont hozzá köthető” – magyarázza a politológus.

Az eredményekből világosan látszik, hogy mikor futottak fel a magyar tematikájú üzenetek. A vizsgált 11 ezer bejegyzésből 912 akadt fenn a „magyar” kulcsszóháló szűrőjén. A magyarellenesség szempontjából kiugró periódusnak számított a 2019-es európai parlamenti választási kampány és az úzvölgyi katonatemető ostroma körüli időszak. Amikor megjelent a porondon az AUR mint politikai aktor, a fő témája a magyarellenesség volt, és ki lehetett mutatni azt a törekvését, hogy továbbra is napirenden tartsa, hiszen májustól szeptemberig a párthoz köthető oldalak interakcióinak jelentős része magyargyűlölő üzenetekhez kapcsolódott. 2020-ból két olyan momentum említhető, amikor ez a téma dominált a párt kommunikációjában: áprilisban az AUR is meglovagolta a Klaus Iohannis államfő magyar­ellenes kirohanása által keltett hullámokat, illetve George Simion egy helyszíni videós összeállítást készített a budapesti Gozsdu-udvarról, ami gyakorlatilag uralta az akkori interakciót, de már ez esetben is egy nyugalmibb periódus körvonalazódott.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!