Újabb részletek derültek ki: folytatódik a nyomozás az MSZP-s székházmutyi ügyében

2024. április 26. 14:02

Gyanúsan alacsony összegért juttatta saját tulajdonba a XVI. kerületi székházat az MSZP helyi elnöke, Csizmazia Ferenc.

2024. április 26. 14:02

Kép forrása: Lakatos Péter / MTI

Korrupció gyanúja vetül a XVI. kerületi MSZP-s Csizmazia Ferencre, írja a Magyar Nemzet. Az Albán utca 21. alatti ház MSZP-s tulajdonba kerülése is igen érdekes körülmények között zajlott le, 2008-ban a Gyurcsány-kormány adta el az ingatlant 19,2 millió forintért szocialista pártnak, az adásvételt pedig az a a Tátrai Miklós írta alá, akiről Gyurcsány Ferenc később azt mondta, hogy „helyette vonult be a börtönbe”, mert nem volt hajlandó tanúskodni ellene a Sukoró-perben.

A lap tudósítása szerint a szocialisták helyi elnöke 2015-ben saját maga vette meg – két testvérével együtt – pártja kerületi székházát,

16 millió forintért, az akkori XVI. kerületi négyzetméterárak negyedéért.

Egy évvel később, Csizmazia pedig kivásárolta testvéreit, mindössze 7 millió forintért szerezte meg az ingatlan kétharmadát. „Közben az ingatlant húszmillióért felújították ugyancsak az adófizetők pénzéből” – írja a Magyar Nemzet.

Az ügyben ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás.

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gullwing
2024. április 26. 15:56
A komcsik 10 milliárdos vagyont utaltak ki maguknak a rendszerváltáskor. Ez mára szinte teljesen eltűnt.
pollip
2024. április 26. 14:26
Hatalmas infrastruktúrát mentett át az MSZMP a jogutódjának, az mszp-nek. Valahogy eltűntek, elkoptak a vagyontárgyak.
Bp1964
2024. április 26. 14:22
Folytatódik? A sittre már a sok korrupt komcsit!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!