Tóta W. Árpád nekiment Kötter Tamásnak: „És ehhez képest te vagy a kuruc, ugye. Te szellemi sírkő, te”

2023. szeptember 25. 17:26

„Van verseny a Megafonnál is, mert sok ilyen bokazokni próbál így megélni” – véli az újságíró.

2023. szeptember 25. 17:26

Tóta W. Árpád a HVG újságírója Facebook-on reagált Kötter Tamás Horn Gábornak címzett szavaira. 

Nehézbúvárkodás következik, a fekete mélységbe megyünk, furcsa, vak és puhatestű lények közé” – kezdte bejegyzését az újságíró.

Megafon, labanckártya

Itt ez az ember, aki azért kapja a fizetését, hogy hazaárulózzon másokat. Könnyű munka, teljesen hülyék is végezhetik, mint a példánk mutatja. Mindig az a hazaáruló, aki nem fideszes. Ehhez nem kell ész, műveltség, tájékozottság, és hát nincs is. Use it or lose it”.

Kötter is gyakran megfogalmazza véleményét a Megafon keretein belül, így Tóta W. úgy általában a jobboldali véleményformálókról is ejtett néhány szót: 

Van verseny a mélyben, a Megafonnál is, mert sok ilyen bokazokni próbál így megélni, 

ott van például az a kívül-belül simafejű, az olyan tökéletesen sötét, hogy nemcsak elveszi a reflektorfényt, de kioltja. Szóval cifrázni kéne, és 

Tomimanó most úgy oldotta meg, hogy elővette a labanckártyát. 

„Hazaáruló kurucok”

„Horn Gábor az idézett írásában azt állítja: nem hazaárulás külföldi kormányok segítségét igénybe venni rendszerváltáshoz. Na, hát pont ezt gondolták a labancok – állapítja meg a küszöbmajom, büszkén, hogy kivágta a magas cét. Foglalkozása: magyar. OKJ-s papírja van róla.”

És ehhez képest te vagy a kuruc, ugye. Te szellemi sírkő, te” – írta Tóta W.

Az újságíró állítása szerint közismert, hogy annak idején a „kurucok külföldi segítségért kuncsorogtak”. Úgy látja, hogy „erről tudni úgyszólván hazafias kötelesség, de különösen kínos elfelejteni, ha amúgy hivatásból méricskéled mások magyarságát”.  

„Ha van triviális példa a külföldi segítséggel politizáló és harcoló magyarokra, azok a kurucok”

– hangsúlyozza Tóta W. Árpád.

És ha van jó példa arra, hol nemzet süllyed el, az ez. Amikor a buta söpredék lóbálja a magyarmétert, a hazája történetéről semmit se tud, nem is érdekli,

ő hivatalból hazafi, kinevezték, kifizették, példát mutat: így kell magyarnak lenni” 

– véli az újságíró. 

Vérszomjasan és ostobán, kitagadva a nemzetből a nála tehetségesebbeket. Azokat, akik tudják, kik voltak a kurucok” – olvasható a bejegyzés végén.

Nyitókép: Fotó: Youtube-képernyőfotó

 

Összesen 162 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. szeptember 30. 14:48
Ez a sok Totya-féle ócska gyurcsányista, pöffeszkedö naplopó itt fitymálgatja az országunkat a szemünk elött, és mi nem csapjuk pofán öket. NO EZ AZ IGAZI, A TÖKÉLETES VÉLEMÉNYSZABADSÁG. Néha már arra gondolok, hogy ezeket a tetveket valószínüleg Orbán bérelte fel, hogy ezzel bizonyítsa, hogy AKKORA véleményszabadság, mint Magyrországon sehol a világon nincs. Ez nem lenne egy rossz ötlet, mert ez nyilván mindenkit meg is gyözne, ha normálisan gondolkodik. De aztán ezt a gondolatot mindjárt el is hessegetem magamtól, mondván, "nem hiszem, hogy Orbán ezekröl az élösködö kukacokról egyáltalán tudomást vesz. Az ö legkisebb gondja is nagyobb annál, mintsem a Totya féle ganéjtúró bogarak szexuális viselkedésének tanulmányozása... "
Palatin
2023. szeptember 30. 14:46
A Totya-féle jelentéktelen cecelegyek is, a gyurcsányisták is, az ATV is, a HVG is stb., állandóan amiatt rettegnek, hogy: "Jaj, csak nehogy valami jó történjen ebben az országban, mert akkor mi lesz velünk, nem kellünk senkinek, még az amcsiknak sem, pedig ök a hasznos hulladékot sem vetik meg!" A ballibsik a rémhírterjesztésböl élnek, olyanok, mint az öreg banyák, akik egymást rezzegetik. A különbség csak annyi, hogy az öreg banyák legalább nem tesznek meg mindent azért, hogy a dolgok valóban egyre rosszabbak legyenek, a gyurcsányistákkal ellentétben.
tizennyolcfok
2023. szeptember 26. 14:37
ez bizony biczi tökéletes, tűpontos jellemzése tótától.
muanyag-tojas-23
2023. szeptember 26. 13:18
tótawé, tótawé? Mitől érdekes, hogy tudnom kellene a létezéséről?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!