Így beszél egy kilóra megvett ember, az ideális „nemzeti együttműködő”

2023. augusztus 12. 21:41

A magyar baloldal történelmi mélypontja és szégyene az MSZP nevű párt.

2023. augusztus 12. 21:41
null
Bartus László
Bartus László
Amerikai Népszava

„Miközben mi a diktatúra által rendezett hamis választásokon való részvételt, ennélfogva a diktatúra pénzért való legitimálását is elutasítjuk a parlamentben, s az alkotmányos rendet államcsínnyel megdöntő Orbán-rezsimmel való mindenféle kapcsolatot és érintkezést is a haza és a nemzet elárulásának, elfogadhatatlan kollaborációnak tartjuk, vannak itt olyan szintű árulások, mint amilyen az MSZP, s annak pártigazgatója, Molnár Zsolt behódolása, ami annyira undorító és visszataszító, hogy Orbán helyében már szégyellnénk.

Ezt is ajánljuk a témában

Molnár Zsolt a Fidesz egyik legocsmányabb propagandaszennyének, a Mandinernek adott interjút, akikkel tisztességes ember egy levegőt sem lenne hajlandó szívni, nemhogy interjút adni nekik, s abban oda-vissza háromszor benyalni nekik mélyen, mint amit az MSZP pártigazgatója tett. A magyar baloldal történelmi mélypontja és szégyene az MSZP nevű párt, amely a megalkuvásban és a korrupcióban olyan mélyre süllyedt, hogy a Fidesz által kilóra megvett, gerincet még hallomásból sem ismerő, az árulásnak olyan szintjén álló embert tart pártigazgatójának, mint Molnár Zsolt.

Ez már önparódiának is rossz. Az teljesen érdektelen, hogy ez a buta, korrupt és aljas gazember miket beszél, itt már csak a jelenség a fontos. Az egykori rendszerváltó MSZP ide süllyedt, hogy az ország fasiszta diktátorának a legundorítóbb seggnyalója a szocialisták pártigazgatója, aki azt magyarázza, hogy »az az ellenzéki politika, ami a tagadásra, a kormány kizárólagos támadására épül, nem vezet győzelemre. Sőt: totális zsákutca.« Először is, ez nem egy kormány, hanem egy puccsista fasiszta bűnszervezet, amellyel szemben csak egy magatartás képzelhető el: a teljes elutasítás.”

Nyitókép: Ficsor Márton

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barni-a-hegyrol
2023. augusztus 14. 15:15
Na, a Bartus nevű ellenzéki ajatollah kimondta a fatvát molnár Zsoltra. Jöhetnek a dk tálibok virtuálisan lincselni...
Sub-Buferaloc
2023. augusztus 13. 20:22
Idebbe van Baltuskó, hogy kedvencie megszopatták. Hát ez van.
Szuperszig
2023. augusztus 13. 18:45
De jó ezt olvasni! Minden pofon jó helyre megy! :-)))) Valaki mondja már meg, hogy ez a véglény kinek a nevében beszél királyi többest használva? Látva a sorait az embernek az az érzése, hogy bartus már csak egy lépésre van a totális mentális összeomlástól. Kínjában már a szavakat se találja, még a végén kárt tesz magában.
zsolt196969
2023. augusztus 13. 17:41
Igaza van az MSZP a magyar nép szényene.!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!